A magyar kajak-kenu válogatott minden idők egyik legjobb szereplését produkálva 10 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel zárta Plovdivban a felnőtt Európa-bajnokságot. Nagy öröm, hogy két újpesti versenyző, Lucz Dóra (K4 200, K-1 200) és Tótka Sándor (K2 500, K4 500) kétszer is a dobogó legfelsőbb fokára állhatott.
A férfi kajak kettesek 500 méteres döntőjében Nádas Bence és Tótka Sándor az első 250 méter után csak a hatodik helyen álltak. Az ukrán hajó alaposan bekezdett, Tótkáék egyenletes pályát mentek és ezzel felőrölték a mezőnyt. 1:26.500 idejük a világ valaha futott legjobbja ebben a számban.
Tótka Sándor: Nagyon örültünk, hogy sikerült kijutunk Plovdivba. A válogatók után megnyugodtunk, így igazából tét nélkül vágtunk neki a versenynek. Kicsit meglepődtem, hogy két aranyat tudtunk nyerni, mint mondtam, nem volt elvárás, az volt a lényeg, hogy egy jó pályát menjünk. Elégedett vagyok! A páros volt a nehezebb, mert nagyon elindultak az ukránok. Mi tudtuk, mire vagyunk képesek, éreztük, jók vagyunk a végén is.
A legrövidebb távon, 200-on Lucz Dóra a négyesben és egyéniben is diadalmaskodott.
Lucz Dóra: Hüttner Csaba kapitány azt mondta az Eb előtt, hogy nincsenek elvárások, mindenkinek azt kívánja, hogy legyen minél sikeresebb. Én nem éreztem magamon semmiféle nyomást, de szerettem volna minél jobb eredményt elérni, hiszen rengeteg támogatást, biztatást és szeretetet kaptam barátoktól, ismerősöktől és idegenektől is. Bíztam benne, hogy jól fogok szerepelni, nagyon örülök neki, hogy sikerült mindkét számomban a dobogó tetejére állni. Folytatjuk a munkát, hiszen jön az U23-as világbajnokság. Természetesen a legfontosabb versenyünk idén a felnőtt vébé lesz, de addig még nagyon sok munka vár rám.