Bartók Béla (Fidesz) frakcióvezető javaslatára az újpesti képviselő-testület legutóbbi ülésén levette napirendről a játéktermek létesítésével kapcsolatos rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló javaslatot. A fideszes politikus az Újpesti Napló kérdésére elmondta, az előterjesztést az indokolta, hogy egy törvényi változás következtében már nem szükséges az önkormányzat hozzájárulása játéktermek indításához.
Az Apeh helyébe lépő Nemzeti Adó és Vámhivatal az önkormányzat beleegyezése nélkül is kiadhatja az engedélyt. „A Fidesz-frakció fontosnak tartja, hogy az önkormányzat kifejezze és fenntartsa elvi álláspontját, azt, hogy a fiatalok érdekeit védve továbbra sem települhetnek játékbarlangok egészségügyi, oktatási létesítmények közelébe. Bár nincsen jogi következménye, az érvényben hagyott rendelettel azt erősítjük meg, hogy ezen intézmények 200 méteres hatótávolságon belül nem működhet kaszinó” – állapította meg a frakcióvezető.
Hozzátette, ez a feltétel nem teljesíthetetlen elvárás egy üzleti vállalkozás számára, ezért is bízik abban, hogy figyelembe fogják venni. A rendelettel kapcsolatban megjegyezte, a játéktermeket tiltó utcák körét szűkíteni kell, azonban a Szent István téren továbbra sem tartják kívánatosnak a rulett-termeket, kártyaszobákat.
(un)