Nem hagyták magukat

  •  
  •  
  •  

Ismét idősektől próbáltak kicsalni pénzt olyan csalók, akik magukat a sértett unokájának kiadva telefonáltak az éjszakai órákban. Szerencsére öt esetben nem vált be a módszerük, csak májusban hat nagyon hasonló ügyben indult eljárás.
Az érintett idősek többek között korábbi írásainkból, rendőrségi felhívásokból ismerték ezt a módszert.

Három esetben fiatal férfihang hívta fel a sértettek vezetékes telefonszámát a késő éjszakai órákban. Unokaként bemutatkozva síró hangon arra hivatkozott, hogy nagy bajban van, sürgősen pénzre van szüksége. Három másik esetben fiatal női hang telefonált szintén vezetékes számra, azonos céllal.

Az álunokák a pénz átadására minden esetben küldeni akartak/akarnak valakit, általában olyat, akit a sértett nem ismerhet. A rendőrök szerint abba semmiképp nem mennek bele, hogy a hívott menjen oda hozzájuk, vagy ő küldjön valakit. Ha a kiszemelt felismerte, hogy megpróbálták megtéveszteni, nyomban elállnak a cselekménytől, leteszik a telefont. Akkor is, ha úgy tűnik számukra, hogy a másik mindenképp értesíti a rokonokat vagy a hatóságot.

A rendőrség ilyen telefonhívások esetén mindenkit arra kér, hogy olyan személyes adatokra kérdezzen vissza, amit csak a valódi hozzátartozó tudhat. Pénzt szintén csak a tényleges rokonnak vagy általunk ismert személynek szabad átadni.

Tabletet lopott, elkapták
Az Újpesti Vagyonkezelő ügyfélszolgálatán az ügyfelek részére nyitva álló egyik fülke asztaláról emelt el egy tabletet egy ismeretlen férfi. A készüléket az ügyintéző az ügyfelek számára elérhető asztalon hagyta, amíg kb. egy órára egy másik asztalhoz ment át dolgozni, majd visszaérve észlelte, hogy a csaknem negyvenezer forint értékű gép eltűnt. A biztonsági kamerák felvételei alapján a két elkövetőt azonosították a rendőrök, a tolvajok ellen szabálysértési eljárás indult.

MOA