Önkéntes segítők a napközis táborban

  •  
  •  
  •  


Ha végre itt a nyár és meleg az idő, az ember strandra jár…” és kirándulni és cukrászdába és a Balatonhoz… De a nyári szünidő több hét, és mi van azokkal, akik nem engedhetik meg maguknak a hosszú és drága nyaralást? Vagy mi van azokkal a gyerekekkel, akik szüleinek szinte egész nyáron dolgoznia kell? Sokan közülük a Tábor utcai napközis táborban töltenek 1 hetet, 1 hónapot, az egész nyarat, vagy a sokadik nyarat.

Első alkalommal minden új és olyan, mintha az egész tábor egy nagy játszótér lenne… Aztán idővel a 30. lecsúszás, az 5. sportverseny után múlni kezd a varázs. Az újdonságok fogynak, a játékgyárak ötlettára és a tábori költségvetés sem végtelen. Mégis van valami, amiből, ha csak 1 új is kerül a táborba, a sok gyerekszem felcsillan, és színt visz a tábori forgatagba. Ez a valami pedig tulajdonképpen nem is valami, hanem valaki. Egy tábori segítő: legyen szó felnőttről, fiatalról, ott dolgozóról vagy önkéntesről, mind-mind egy-egy színfolt a tábor életében.

Diákcsere után lettek táborlakók

Idén nyáron sok-sok „színfolt” érkezett a gyerekeknek segíteni, velük játszani. Július 18-tól – 29-ig – 2 hétig – az Euro Tour Camp nemzetközi tábor keretein belül külföldi (Portugáliából, Németországból, Hollandiából és Finnországból) és Babitsos diákok laktak a faházakban a tábor területén. Iskolánk, Magyarországról egyedüli intézményként, több éve tagja a European School Networknek, melynek keretében már számos, barátsággá alakuló diákcserét szerveztünk. A tanév során elhatároztuk, hogy egy jótékony célú projektet is elindítunk, önkéntes alapon, az EU támogatása nélkül, amint az ESN is működik. A táborhoz Újpest Önkormányzatától anyagi-, és az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Háztól szakmai segítséget kaptunk.

Mindenki tanult a másiktól

Sok színes programot szerveztünk és kapcsolódtunk be a tábor életébe. Már a második nap a táborlakó gyerekek a kezdeti félénkségüket leküzdve, bátran keresték a fiatal önkénteseket, és a nyelvi különbségekből adódó akadályokat eredményesen küzdve teremtettek kapcsolatot a segítőkkel. A gyerekek örömmel tanulták meg az új kifejezéseket, érdeklődve kérdezgettek, a külföldiek pedig elkápráztatták őket a tőlük tanult magyar szavakkal. Úgy hiszem, új értelmet nyert a nyelvtanulás fontossága mindenki számára: a kisebbek talán sokkal lelkesebben veszik majd a nyelvórák fáradalmait, mert láthatták, aki beszél „külföldiül”, az előtt kitárul a Világ, a nagyobbak – vagyis mi, segítők – ugyancsak rájöttünk, hogy van hová fejlődni még, de már meg tudjuk értetni magunkat bárhol és bármikor.

Baráti társasággá váltak

A mindennapos 6-8 órás játék mellett külföldi vendégeinkkel lelkesen jártuk a várost, hol kulturális programon vettünk részt: hajókázás a Dunán, kirándulás a Várban, a Gellért hegyen, séta a Váci utcában, idegenvezetés a Nemzeti Bankban. Hol pedig a szórakozás és a nap fáradalmainak a kipihenése került előtérbe: az Aquaworld, teaház mellett az éjszakai Vidámparkba is egy már jól összeszokott baráti társaságként mentünk. A 2 hét alatt közös „jelszavaink” lettek, sőt idővel már egy közös ország minisztereit és zászlóját tervezgettük.
Biztosan állíthatjuk, hogy emlékezetes marad mindenki számára ez a két hét. Az idei Euro Tour Camp reméljük, hagyományteremtő lesz Újpest történetében. Olyan esemény, amit minden gyerek és minden fiatal, legyen szó újpestiről vagy külföldiről, ugyanakkora lelkesedéssel vár majd a megszokott nyári hétköznapok helyett, mert az együtt töltött napok lesznek életük új fénypontjai a Tábor utcában…

Kun Zsófia és Ress Katalin
 Babits Mihály Gimnázium