, , ,
  •  
  •  
  •  

November harmadik hétvégéjén több száz helyszínen ünneplik az animációs filmeket Magyarország-szerte. A X. Országos Rajzfilmünnep programjához az Újpesti Kulturális Központ is csatlakozott: november 16-án szombaton ingyenesen nézhetünk klasszikus és kortárs magyar rajzfilmeket az Ifjúsági Házban.

13 órától a legendás Kecskemétfilm animációs stúdió munkáiból készült 62 perces összeállítással indul a program, majd 14.15-től Dargay Attila rajzfilmklasszikusát, a Jókai Mór műve alapján, 1985-ben készült Szaffit tekintheti meg a közönség. 15.50-től a MOME animációs műhelyének gyerekrajzfilmjeit vetítik, 16.55-től pedig a Gauder Áron és Baumgartner Zsolt által rendezett, tavaly bemutatott Kojot négy lelke című egészestés animációs játékfilm zárja a programot. A vetítések mellett kézműves foglalkozás is várja a gyerekeket.

Az Országos Rajzfilmünnep célja a rajz- és animációs filmek sokszínű kultúrájának, értékeinek közvetítése; minden évben bemutatják a magyar animáció egy-egy neves mesterének filmjeit, ezzel párhuzamosan a hazai filmstúdiók legfrissebb alkotásait és a hazai művészeti egyetemek animációs hallgatóinak munkáit is műsorra tűzik. Az 2024-es, X. Országos Rajzfilmünnep fókuszában a „népek meséi” tematika áll.

ÚN