Ismét együtt sportolt a város az őszi Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztiválon

, ,
  •  
  •  
  •  

Az esős időjárás sem tántorította el a sportolni vágyókat szeptember 28-án szombaton, akik ismét több távban és kategóriában állhattak rajthoz a régi újpesti hagyománynak számító, idén  negyedszázados születésnapját ünneplő Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztivál őszi eseményén.

A hagyományoknak megfelelően Káposztásmegyeren, a Kósa Pál sétányon és a Farkaserdő mellett rendezett családi sportnapon idén is több kategóriában nevezhettek a mozogni vágyók: a 2 kilométeres minifutáson a gyerekek bizonyíthatták rátermettségüket, ezt követte a 6 kilométeres felnőtt futás, majd a kerékpáros futam. Az eseményre előzetesen közel 3500 fő nevezett, köztük kétezren a minifutásra.

A szervezők ezúttal is tombolán sorsoltak ki értékes nyereményeket, fődíjként a résztvevők és a pedagógusok, kísérők között is egy-egy kerékpár talált gazdára; emellett mindenki, aki teljesítette valamely távot Sportos Újpest soft cupot és futófesztiválos egyenpólót kapott ajándékba. Az idei két – tavaszi és őszi – sporteseményen, az óvodai és iskolai gyermeklétszámhoz viszonyított arányban, a legnagyobb létszámmal részt vevő újpesti oktatási intézmények sportszervásárlási támogatásban részesültek.

A futófesztivál idén kerek évfordulót ünnepel, 1999-ben rendezték ugyanis az első hasonló eseményt Káposztásmegyeren, akkor még „Fuss egy fáért” néven (a nevezési díjakból befolyt összeget ugyanis az M0 körgyűrű fásítási programjának támogatására szánták). Miként tavasszal, a jubileum szellemében ezúttal is az elmúlt 25 év családi sportnapjait felelevenítő szabadtéri ponyvakiállítást és a már-már legendássá vált egyenpólókból rendezett „divattárlatot” tekinthettek meg a kilátogatók.

A futás és a kerékpározás mellett a gyerekek ügyességi versenyben is bizonyíthattak, a Budapesti Szabadidősport Szövetség jóvoltából pedig darts, lézeres és szivacs célbalövés, kerékpár szimulátor, biciklis ügyességi pálya, népi- és sport ügyességi játékok és ergométeres evezőpad, sportállapot felmérés is várta az érdeklődőket. Kitelepüléssel jelen volt a rendőrség, valamint az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda, a futáshoz pedig az Újpesten jól ismert Taiko Japándob Egyesület dobosai ütötték a ritmust.

A viszonylag napos időben lezajlott minifutást követően az időjárás sajnos igencsak rosszra fordult, azonban az olykor szemerkélő, olykor lezúduló eső sem vette el a résztvevők kedvét a mozgástól. Sajnos az esemény tervezett utolsó versenyszáma, a kutyás futás az időjárási körülmények között végül elmaradt.

RD