Minden gyermek számára fontos mérföldkő az óvodakezdés, amely egy új életszakasz kezdetét jelenti. Azok a kisgyermekek, akik idén augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket, ősztől óvodakötelessé válnak. A megfelelő óvoda kiválasztása komoly döntés a szülők számára, hiszen ez az intézmény meghatározó szerepet játszik gyermekük fejlődésében, közösségi életében és mindennapjaiban. Következzen az Újpesti Viola Óvoda.
Közeleg az óvoda kóstolgató, ahol betekintést nyerhetünk az óvoda mindennapi munkájába, amit alapvetően a pedagógiai programja határoz meg. Ez pedig Porkolábné dr. Balogh Katalin komplex prevenciós óvodai programjára épül. Ezen irányelvek kiterjednek az óvodai nevelés teljes időtartamában és a nevelés minden területének egészére. Ennek szellemében fő szempont a prevenció (megelőzés), mely során szem előtt tartják a korai fejlődés tudatos támogatását (tehetséggondozás, felzárkóztatás, iskolára való felkészítés).
Hitvallásuk szerint a fejlődés alapja a mozgás és a játék. Nevelési céljaikat is ezt figyelembe véve határozták és valósítják meg, a gyermekek természetes megnyilvánulási formáira építve. Figyelembe veszik az óvodás korosztály életkori sajátosságait, az egészséges, harmonikus személyiségfejlesztés kiemelt szerepet kap. A sikeres óvoda-iskola átmenet elérésére a céljuk, hogy a gyermekek felkészültek legyenek az új feladatok elvégzésére, beilleszkedjenek az új közösségbe és mindeközben megmaradjon a „boldog” gyermekkor is. Fontos számukra, hogy az óvoda az elfogadás, a bizalom, a szeretet, a biztonságot adó és vidámságot tükröző sziget legyen, mind gyermek, mind felnőtt számára.
A beiratkozás előtt április 1-én várják a kíváncsi szülőket és a gyermekeket óvodakóstolgató programjaikra. Érdeklődni és bejelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
e-mail: info@violaovoda.ujpest.hu, telefon: 06/1-3699-513

Újpesti Viola Óvoda Óvoda kóstolgató felhívás
Kollektívájuk magasan képzett óvodapedagógusokból áll, intézményükben színvonalas pedagógiai munka folyik. Társszakembereik (pszichológus, logopédus, szociális segítő munkatárs, fejlesztőpedagógus), valamint speciális képzettséggel rendelkező utazópedagógusok is segítik a gyermekek megfelelő fejlesztését.
Délutánonként olyan sokoldalú, szabadon választható programokat biztosítanak a gyermekek számára, melyek a szülőknek is segítséget nyújtanak a délutáni minőségi elfoglaltság megteremtésében (mozgás, nyelv, zenei, kézműves tevékenységek).