Óvodásból iskolás lett

  •  
  •  
  •  

„Minden gyermek művész. A gond csak az, hogyan maradjon művész felnőtt korában is” – a világhírű Pablo Picasso örök igazságú sorait kapta mottóul az a kiállítás, amely augusztus 31-én délután nyílt a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium galériájában. A kiállítás egyúttal az elsősök tanévnyitója is volt.

A művészeti nevelést hosszú évek óta célkitűzésként végző iskola – a beilleszkedést megkönnyítendő – ezúttal is saját alkotásaikkal várta a tanulmányaikat megkezdő első osztályosokat. Az óvodásként rajzolt, kisiskolásként viszontlátott alkotások jókedvre derítették a tanévet kezdőket, a családtagokat és tanárokat is. Az ünneplőbe öltözött apróságok kíváncsian járták körbe a hatalmas aulát és keresték meg rajzaikat, festményeiket, faliképeiket. A szülők, nagyszülők büszkén fényképezték az első iskolai tárlatot, amelynek minden bizonnyal lesz folytatása.

(bk)