Per dönthet a fesztivál sorsáról

  •  
  •  
  •  

Derce polgármester Úr tévébeli szereplése adta az apropót, hogy idelátogassak Újpest honlapjára arra számítva, hogy találok egy rovatot “Fórum”-címmel és netán hozzászólhatnék én is, mint érintett a -Szigetfesztivál- témához.

Egy kilométernyire lakom a Városkaputól és ha itt a kilencediken 10 napig kell szenvednünk álmatlanul a szigeti zajtól, akkor el tudom képzelni mit élnek át a Városkapunál lakók.
Tehát tévedés, hogy csupán néhány Duna közelében lakó szenvedi a szigetet.
Vonatkozik ez az összes tízemeletes ház 4. emeletétől feljebb lakókra is.
Szó sincs arról, hogy a sziget “végét” kívánom, de a szervezőknek már most el kellene gondolkozniuk azon, hogy jövőre miként oldják meg a konfliktus nélküli rendezvényt.

Tisztelettel:
Sándor János

Olvasónk elébe szaladt szándékunknak – vitaindítóként közöljük a témával kapcsolatban dr. Derce Tamás polgármesterrel készített interjúnkat:
 
-Úgy tűnik, hogy fesztivál van a sziget körül: mi történik valójában?
-Ha azt mondhatom, amit gondolok, akkor az történt, hogy néhányan hisztériás rohamot kaptak – szerintem – egyszerűen azért, mert a bírósági ítéletet ilyen-olyan-amolyan módon, de befolyásolni kívánják, illetve minket próbálnak arra presszionálni, hogy álljunk el a további  eljárástól.
-Demszky Gábor főpolgármester úgy véli, hogy az újpesti önkormányzat egyszerűen el akarja lehetetleníteni a Szigetet. Ez volna a szándék az Önök részéről?
-Demszky Gábor Budakeszin lakik. A Szigettől kb. tíz km-re, hegyek, völgyek, erdők vannak közte és a Sziget között. Azon a bizonyos tíz napon, amelyen a Sziget-fesztivál zajlik, esténként, amikor kinyitja az ablakát, legfeljebb bagolyhuhogást hall, nem ritmusgitárt, dobot és szólóénekest. Demszky Gábor ebben a kérdésben szerintem nem autentikus.
 
Médiahisztéria folyik
 
-A Sziget-fesztivál rendezői készíttettek egy közvélemény-kutatást és eszerint az újpesti lakosok mindössze hat-hét százalékát zavarja az augusztusi rendezvény. 
-Churchill óta tudjuk, hogy mindig az a statisztika a jó statisztika, amit magunknak készítünk. Ha mi készíttetünk egy statisztikát, elképzelhető, hogy ugyanez az eredmény jön ki – de éppen fordítva. Egyébként meg kellene kérdezni azokat az újpestieket is, akiket a pihenésükben zavar a rendezvény, ők valószínűleg elmondanák a saját tapasztalatukat. Amióta ez a médiahisztéria folyik, a különböző műsorokban betelefonálók kilencven százaléka elmondja, hogy bizony őket is zavarja a koncertsorozat és köztük nem csak újpestiek.
-Más kerület is csatlakozik az Önök által kezdeményezett perhez?
-Volt olyan kerület, ahol felkérték az önkormányzatot, hogy csatlakozzon, de az volt a válasz, hogy minek, Újpest úgyis perel. Van olyan társadalmi szervezet, mint pl. az Óbudáért és Békásmegyerért Egyesület, amely (amelyek) mellettünk kívánnak résztvenni a perben.
 
 
Kikaparjuk a gesztenyét
-Újpest önkormányzata a fesztivál megszűntét vagy mindössze annak korlátozását kívánja elérni?
-Mi minden évben leülünk Gerendai úrral, és megbeszéljük, hogy este 11 órakor a nagyszínpadon a zenét befejezik, illetve a zenének ahhoz a részéhez, ami tompítandó az éjszakai pihenés érdekében, hangtompítót eszközölnek, ezt egyetlen egy évben sem teljesítették, legalábbis általunk érzékelhetően nem. Miután a mi kéréseink eredménytelenek voltak, ezért perelünk. Csak azt kérjük, hogy fejezzék be a zenét tíztől reggel hatig, mert úgy gondoljuk, hogy az nem egy kellemes állapot, amikor valaki tíz napon keresztül nem tud aludni.
-Mire számít polgármester úr a perkimenetelét illetően?
-Az igazságos magyar bíróság ítéletére. Az alkotmánybíróságnak van egy döntése, amelyik kimondja, hogy a birtokháborítás akkor is megvalósul, ha a hangerő nem éri el a törvényben meghatározott 45 decibelt. De ha 45 felett van, a birtokháborítás ténye megtörtént. Itt 58 és 62 közt van a mért értékhatár. Az a hisztéria, ami kialakult most a Sziget körül és felerősödött a médiában, egyre inkább a meggyőződésemet igazolja és ki kell mondanom, hogy itt nem egy kulturális intézmény vagy fesztivál létéről van szó, hanem itt kőkemény gazdasági érdekeket sértettünk akkor, amikor fellépünk annak érdekében, hogy a helyiek nyugalmát biztosítsuk. Mi ezeket a privát gazdasági érdekeket sértjük jogos keresetünkkel.
-A XIII. kerületi lakóparkban közvetlenül érintettek is felemelik a szavukat?
-Valóban ők voltak, akik fel kívántak lépni a helyi önkormányzat segítségét kérve, majd később úgy gondolták, hogy várnak, majd mi kikaparjuk a gesztenyét. Én ezt nem kommentálnám, hiszen nem más kerületekhez, hanem magunkhoz igazodunk. 
 
Dr. Kató Balázs, az önkormányzat vezető jogtanácsosa szerint:
 
-Mikor kezdődött az újpesti önkormányzat és a Sziget-fesztivál szervezői között a per?
-Már 2000-ben komoly problémák jelentkeztek, egyre több lakossági panasz érkezett az évente ismétlődő fesztivál ideje alatt. Az önkormányzat először 2002-ben kért birtokvédelmet, elsősorban az óbudai jegyzőhöz fordultunk, aki a jogszabály szerinti határérték feletti zajszintre birtokvédelmet adott az önkormányzatnak, de a határérték alatti zajok vonatkozásában bírósághoz kellett fordulnunk. A bíróság 2003-ban azt mondta ki, hogy a birtokháborítás csak akkor áll meg, ha a Sziget által okozott zaj meghaladja a jogszabályi határértéket, amely éjszaka 45 decibel.  
-Meghaladta a határértéket akkor a zaj?
-Amikor meghaladta, arra vonatkozóan a jegyzőtől birtokvédelmet kértünk és kaptunk, bár az éjszakai órákban 2002-2003. évben nem volt olyan erős a zajforrás.
-2006-ban ismét perre ment az önkormányzat – mi adott erre jogalapot?
-A lakossági bejelentésekből illetve személyes tapasztalataink alapján is azt tapasztaltuk, hogy a zaj 2002-2003. után egyre erősödött, egyre szaporodtak a lakossági panaszok: a Sziget egyre hangosabb volt és egyre később fejezték be a koncerteket. 2005-ben már nagyon sok bejelentés érkezett, ezért a 2006-os rendezvény alatt önkormányzatunk igazságügyi szakértőt  bízott meg, aki napi 24 órában méréseket végzett. A mérések eredménye alapján megállapítható volt, hogy a Sziget folyamatosan és jelentősen átlépi a megengedett határértéket.
 
Durva zajérték – éjszaka 60 decibel
 
-Hol tart most ez a per?
-A perben először tanúkat hallgattak meg, az önkormányzat először megkeresett olyan lakókat, akik bejelentést tettek a fesztivál ideje alatt, és ők elmondták a bíróságon, hogy számukra milyen megterhelést, problémát okozott a zaj, hogy nem tudtak aludni éjszakánként, több esetben kisgyerekkel. A perben a bíróság szintén kirendelt egy igazságügyi szakértőt, aki a 2007. évi rendezvény alatt végzett méréseket, illetve megvizsgálta a Sziget-fesztivál körülményeit. A szakértői vélemény azt állapítja meg, hogy az éjszakánként jelentkező zaj egyértelműen a fesztivál felől érkezik és jelentősen, mondhatnám durván átlépi a megengedett határértéket. A vonatkozó rendelet szerint éjszaka lakott területen 45 decibel lehet a zajterhelés, ehhez képest a mérések azt mutatták, hogy volt éjszaka, amikor 60 decibel feletti zajértéket mértek.
-A per alapja a birtokháborítás. Mire alapozzák ennek jogosságát?
-Időközben az alkotmánybíróság és az ombudsman is foglalkozott országos szinten a lakossági zajpanaszokkal s egyöntetűen megállapították, hogy a birtokháborítás szempontjából nem a határérték az érdekes, hiszen határérték alatti zajjal is lehet mások nyugalmát, pihenését zavarni. Az ombudsman nagyon fontosnak tartja az emberek pihenéshez való jogát, s a pert arra alapozzuk, hogy Újpesten és a környező kerületekben is több százezer ember nyugalmát, pihenését zavarja a Sziget-fesztivál 8-9 napja alatt a zajterhelés, és ezeknek az embereknek másnap dolgozni kell menni, amit egy éjjel két-három órai lefekvés mellett nehéz tisztességgel teljesíteni.
 
A színház is tízig tart
  
-Mikorra várható végleges döntés a perben?
-Én úgy gondolom, hogy tavasszal megszületik a per elsőfokú ítélete. A perben az önkormányzat azt kéri, hogy korlátozzák a Sziget működését reggel hat és este tíz óra közötti időtartamra. Az este tíz és hat óra közötti időre pedig azt kérjük, hogy a bíróság tiltsa meg a koncertek rendezését, tehát a sátrakban ne lehessen műsort adni. Ennek az az oka, hogy mi nem szeretnénk a Sziget működését ellehetetleníteni, hanem azt szeretnénk, hogy egy olyan kompromisszum jöjjön létre, ami mindenkinek jó: a szigeten este tízig lehessen nyugodtan szórakozni, este tíz után pedig nyugodtan pihenni. Azt gondolom, hogy ez mind a két félnek megfelelő megoldás lehet. Ugyan a Sziget szervezői azt mondják, hogy ők szeretnének éjszaka koncerteket szervezni, mert a Sziget már nem a régi, ha csak nappal lehet koncerteket tartani, én meg azt gondolom, hogy az emberek este ugyanúgy tudnak szórakozni, mint éjszaka, a színházak is este hét órakor kezdődnek és tíz órakor bezárnak. Azt hiszem, ha az emberek a Szigeten tízig tudnak szórakozni, az nekik is megnyugtató s a lakosság számára is az lenne a megnyugtató, hogy este tíztől tudjanak pihenni és nem zavarja meg őket egy monoton, több órán át visszatérő zene.