Mintegy harminc kisplasztikát vonultatott fel az Újpest Galériában Raffai István szobrászművész.
A kiállított bronzszobrok többsége női alakzatokat ábrázol más-más dimenzióban. A régmúlt üzenetét hordozzák munkái: pl: Földanyánk; mert korok, nemzedékek, emberek változásán keresztül talán az egyetlen, ami változatlanul az emberiség érdeklődésének középpontjában maradt: a Nő, az asszony női szépségével és tiszta lelkülettel. A művész különösen vonzódik „az áldott állapotban” lévő női figurákhoz, amelyeket finoman cizellált formanyelven mutat be. Ilyen pl: a Várandós, Áldott állapotban c. alkotásai.
Az üveglapok alatt olyan vonalas motívumokat „krokikat” találunk, amelyek szintén terhes anyákat ábrázolnak. A krokiról Matisse francia festő és Picasso művészete ötlik az emlékezetembe, ők alkalmazták előszeretettel ezt a kifejezési formát.
A kezdetekről így vall a művész: „szenvedélyes barlangász voltam, teljesen ámulatba ejtett a természet csodája, a bizarr cseppkövekből formálódott amorf szobrocskák alakzata. Szeretem a zord természeti helyeket, a változatos formakincseket, „felkínáló” hegyeket és barlangokat. A kisplasztikákat szemlélve meggyőződhetünk arról, hogy alkotójuk semmiféle izmoshoz nem kapcsolódik, semmiféle elvárásnak nem akar megfelelni, saját testén átszűrve komponálja meg műveit. Elutasít mindenféle mellébeszélést, érzelmeit és élményeit szenvedélyesen és feszesen fogalmazza meg bronzszobraiban.
Munkáit vidámság, formagazdaság, az anyag tisztelete jellemzi. Egy öntörvényű művészetet hozott létre, amelyet saját mércéje szerint alkalmaz. Az alkotó műveit „antiemlékművekkel” illeti, amelyek a társadalommal, közízléssel, valamint elvárásokkal szemben állnak. Alkotásaival nem akar politizálni, de társadalmi mondanivalót becsempészi munkáiba, ehhez a vonulathoz tartoznak Utcán, Szellemlovas és Mutatvány című művei.
A mester olyan viaszmunkákat használ, amelyek precíziós szoboröntvények formázásához szükségesek. Technikai munkáit „viasztveszejtéses” bronzfiguráknak nevezi. A reneszánszkorban voltak jelentős hívei ennek a munkamódszernek. Magyarországra Amerigo Tot hozta be műveivel ezt a szobrászati technikát.
Ha jobban szemügyre vesszük az alkotásokat, érezhetjük Raffaynak az ősi mítoszokhoz való vonzódását. Elsősorban görög, az afrikai és óceáni művészet áll hozzá közel. Nem véletlen, hogy a múltba gyökerezik Ady munkássága is, aki a világot az ősi- a cethal mitológiai jelképével az életet magas vizekkel helyettesítette, Bartók és Kodály az autentikus népdal ritmusára épített, Medgyessy a női szépséget tette eszményének…
Raffay István által alkotott szobrok az ember és a természet megbonthatatlan összhangjára utalnak, és arról árulkodnak, hogy vannak még alkotók, akik nem tudnak belenyugodni abba, hogy az elidegenedés a mindent absztrakká lúgozó uniformizálás, a technikai civilizáció elpusztítsa az egyén kreativitását, a dolgokat szüntelenül átrendező és az átrendezés révén humanizáló tevékenységet.
Raffay azon művészek közé tartozik, akik hosszú évtizedekig „érlelődtek” nemes aszúvá, de később annál nagyobb értékekkel gazdagították a magyar képzőművészetet.
Keresztes Szilvia