Az UTE női röplabda felnőtt és junior csapata ma 17 órától a Tungsram Csarnokban bajnoki rangadó mérkőzést játszik az Albrecht MVSC MISI ellen. Felnőtt csapatunk az utolsó három bajnoki mérkőzésen győzelemmel szerepelt, a játékosok és a vezetők is az eredmények mellett a mutatott játékkal és a szokott csapategységben kitűnt küzdőszellemmel egyaránt elégedettek voltak. Erre lesz szükség a mai bajnoki rangadó mérkőzésen is, nagyon fontos a további jó szereplés és a bajnoki pontok begyűjtése a tabellán előttünk álló miskolciak ellen.
Junior csapatunk eddig kitűnően szerepelt a bajnokságban, nyolc mérkőzéséből hetet megnyert, az előkelő második helyén. Felnőtt és junior Játékosaink is nagy odaadással készültek az edzéseken, ígérik, mindent megtesznek a győzelem érdekében.
(g)