Régi barátságok – új térben

  •  
  •  
  •  

Otthonunk 100 éve város, ám ahhoz, hogy a jövőben is vonzó lakóhely legyen, magán hordozza egy sikeres város jegyeit, meg kell felelnie az új, változó követelményeknek is. Ennek eléréséhez elengedhetetlen olyan gazdasági körülmények megteremtése, melyek a befektetők számára vonzó lehetőséget kínálnak úgy, hogy a beavatkozások eredményeként az épített és a természeti környezet szerves egységet alkosson.

Minden lehetséges eszközzel szolgálnunk kell, hogy a lakosokban megerősödjön a lokálpatriotizmus, a legerősebb szellemi és társadalmi hajtóerő. Ehhez magának a városnak is formálódnia kell, amint az egész világot egyetlen dolog élteti évmilliók óta: a változás.  
 
Abban mindannyian megegyezhetünk, hogy a változásnak megalapozottnak és megvalósíthatónak kell lenni, felmérve és kiaknázva a városrészünkben rejlő lehetőségeket, egyúttal kihasználva a külső gazdasági és társadalmi környezetből jövő impulzusokat. Meg kell ragadnunk a különféle pályázatokban rejlő, jövőt segítő és tápláló anyagi erőket. Kézzelfogható eredményeinkre alapozva tovább kell lépnünk, hogy létrejöhessenek az élhetőbb Újpest megvalósítását elősegítő – rövid és hosszútávra szóló – gazdasági, közigazgatási és településfejlesztési alapok. Ennek elengedhetetlen feltétele a sok szempontot figyelembevevő településfejlesztési koncepció, mely alapeleme a hamarosan elkészülő integrált városfejlesztési stratégiának is.
 
Az alábbiakban ez a – vitaanyagnak szánt – tanulmány olvasható. Kérem mindazon érdeklődőket, akiknek a javaslattal kapcsolatban bármilyen észrevételük van, tiszteljenek meg vele bennünket. Várom véleményüket levélben titkárságomra eljuttatva, vagy e-mail címemen:
 
dr. Trippon Norbert
Újpest alpolgármestere
 
1042 Budapest, István út 14.
e-mail: trippon@ujpest.hu
 
A „legek” városa most Újpest
 Újpest határában épül Budapest leghosszabb hídja, a Megyeri híd, és a városrész határain belül Európa legnagyobb fedett vízi birodalma, az Aquaworld, az ötcsillagos Ramada szállóval. Impozáns méretű építkezés a Megyeri híd tövében az Európa Center, ahol lakások, irodák, logisztikai központ kapnak helyet. De amint dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere fogalmaz: a „legek”-nek mindezen építkezésekkel nincs vége: az önkormányzat legnagyobb figyelemmel kísért és a városközpont életében legmeghatározóbb beruházása a Főtér program lesz, amelynek építkezése előbb-utóbb összeér a jelenlegi legnagyobb lakásépítési programmal: a Károlyi István Városközponttal.  Hírünket viszik…
– Az elmúlt napok híre volt, hogy „összetolták” a Megyeri hidat, száraz lábbal lehet átkelni a Dunán. Igaz, ez ma még az építők privilégiuma, de októberig, a híd tervezet átadásáig, alig több,  mint fél év van hátra – mondja dr. Derce Tamás polgármester. – Ez az időszak bennünket arra ösztönöz, hogy készüljünk a várható forgalomnövekedésre, de nem lennénk igazságosak, ha mindig csak a negatívumokról szólnánk. Valljuk be, várakozással tekintünk a híd megépülése elé! Újpestnek közúti közlekedésre alkalmas hídja ez ideig nem volt. Az Újpesti vasúti hidat 1896 novemberében adták át a forgalomnak, majd 1955-ben újraépítették.  Építése a fővárost Esztergommal összekötő vasútvonal tervezése során merült fel, hogy a vonalat ne csak a főváros jobb parti részével, hanem a bal parttal is összekössék, lévén, hogy az ipari szállítmányok elsősorban ezen oldalra irányultak. Bár az épülő Megyeri hídnál is volt több száz évvel ezelőtt Dunai átkelő településünkön, most nyílik alkalom arra, hogy a folyón átkelve közúti hídon hagyjuk el városrészünket. Bár az MO-ás gyűrű északi hídja néhány száz méterrel a főváros határán kívül esik, nekünk már csak újpesti híd lesz a Megyeri híd… Sokan a hídon áthaladva ismerik meg majd a településünket. Bár messze még az az idő, hogy az MO-s körgyűrű szó szerint gyűrűként záródjon, közeledünk ehhez az állapothoz is. Véletlen egybeesés, hogy ugyanezen időben, a híd újpesti lehajtójával „szemben” épül az Aquaworld, az a vízi paradicsom, ami szintén a „legek” beruházása, és az Európa Center lakóparkja, logisztikai központja. Közép-Európa legnagyobb vízi paradicsoma, és az 5 csillagos Ramada szálló minden bizonnyal vonzza majd a külföldi és belföldi turistákat, bízom abban is, nagyon sok újpesti család tud majd jegyet váltani a fedett csúszdaparkba.   A híd és a vízi park felértékeli a közelben lévő ingatlanok értékét, ismertté teszi településünket mások számára is.  
– Ezek a nagy építkezések Kápsztásmegyer és Székesdűlő területén, illetve Újpest határában folynak. A városközpont milyen jövőképet kínál?
         Egy része már jól látható a jelenben, hiszen a Károlyi István városközpont az egykori bőrgyár területét tölti meg élettel, tavasztól folyamatosan költöznek ide a lakást vásárlók. A Főtér-program önkormányzatunkat állítja teherpróba elé, ugyanakkor jelenlegi legnagyobb tervünk. Ha megvalósul, elmondhatjuk: olyat alkottunk, amit kevesen: megfiatalítjuk a városközpontot, az országban szinte egyedüli helyként megőrzött agórát, a városháza, a templomok és a piac féltett együttesét, sőt ezen túlmenően az  István út és az Árpád út „szomszédos” épülettömbjeit, és a metróvégállomás környékét. Magyar és külföldi befektetők egyaránt kopogtatnak terveikkel, a megvalósításhoz EU-s pályázatokra számítunk. Ez a közeljövő, azaz számításaim szerint 6-8 év munkája lesz.
 
Stratégiai döntés előtt
 
Újpest Önkormányzata elkészítette a kerület városfejlesztési koncepcióját, mely részben tematikus, részben területi elemzések alapján összefoglalja mindazokat a távlati célokat, melyek eredményeként Újpest elképzelt jövőképének egyes elemei megvalósulhatnak. A koncepció meghatározza azokat a fontosabb helyszíneket (akcióterületeket) is, melyek esetében vagy városrendezési-szabályozási, vagy közvetlen fejlesztési beavatkozás keretében egyedi önkormányzati intézkedések megtétele is szükséges. A városfejlesztési koncepció közvetlen szakmai alapja a készülő helyi építési szabályzatnak, ezért tartalmát tekintve jellemzően településtervezési-városrendezési megközelítésű. A városfejlesztési koncepció munkaanyaga az Önkormányzat honlapján megismerhető, azzal kapcsolatban az érdeklődők észrevételeket, javaslatokat fogalmazhatnak meg annak érdekében, hogy az Önkormányzat a javaslat jóváhagyása során azokat figyelembe vehesse.
 
Négy fejlesztési kulcselem
 
Ezzel párhuzamosan, részben erre épülve folyamatban van a kerület Integrált Városfejlesztési Stratégiájának (IVS) készítése is, mely – szigorúan kötött tematika szerint – elsősorban városfejlesztési szemlélettel készül. Elsődleges célja, hogy Újpest is részese legyen egy olyan Magyarországi városhálózatnak, amelyek egymással szorosabban kooperálnak fejlesztési céljaik azonos irányban mutatnak.
Az élhető város megteremtésének fontos eszköze az integrált környezeti tervezés, a funkcióvesztett területek felélesztése, a válságterek rehabilitációja, a zöldterületek védelme és lehetőség szerinti növelése.
 
Az IVS tartalmának négy kulcseleme:
 
         a hosszú távú városfejlesztési célok középtávú programokká való lebontása,
         a területi alapú fejlesztési szemléletű tervezés megszilárdítása, ennek keretében az egyes városrészekre vonatkozó célok kitűzése és annak középtávon való érvényesítése,
         a stratégia megvalósíthatóságának részletes elemzése, a pénzügyi és szervezeti feltételek meghatározása,
         a tervezés során megvalósítandó partnerség, az érintettekkel való együttműködés szervezett kereteinek kijelölése.
 
 
A készülő terv keretében mindenekelőtt a nagyobb térségi összefüggéseket, illetve az Újpestet érintő állami és fővárosi fejlesztéseket, intézkedéseket kell elemezni, mivel azok alapvetően befolyásolhatják az egyes konkrét helyi célok megfogalmazását, az intézkedések kereteinek kijelölését. Egyetlen példát említve: nyilvánvaló, hogy a közeljövőben elkészülő Megyeri-híd olyan állami közlekedésfejlesztési beavatkozás, mely nem csupán Újpest közlekedési hálózatának fejlesztésére, az operatív teendők meghatározására van közvetlen hatással. A forgalom megváltozásának kedvező és kedvezőtlen adottságai kijelölik a szűkebb és tágabb környezetében lehetséges fejlesztéseket is. Éppen azért, mert az IVS alapvetően fejlesztési szemléletű, e munka keretében kell feltárni azokat a körülményeket, adottságokat, melyek meghatározzák Újpest lehetséges fejlesztési akcióit, illetve amelyek ismeretében kijelölhetők azok a lépcsőzetes és helyi feladatok, melyekre a városfejlesztési tevékenység során Újpestnek fókuszálni kell.
 
Megvalósuló akcióterületek
 
Az integrált városfejlesztési stratégia egyik fő feladata a koncepcióban meghatározott akcióterületek vizsgálata és a fejlesztések meghatározása. Bár az IVS bizonyos mélységig valamennyi akcióterülettel foglalkozik, ám – illeszkedve az uniós tervezési periódusok időintervallumához – külön is kiemeli azt a négy akcióterületet, melyek esetében már a következő tervezési időszakban (2007-2013 között) konkrét eredmények várhatók. Az IVS keretében azt kell megvizsgálni, hogy milyen önkormányzati intézkedésekkel lehet elősegíteni a konkrét célok szakszerű, komplex és időbeni megvalósítását. Minden esetekben meg kell tehát vizsgálni, hogy a fejlesztésekben az Önkormányzat (a tervezési feladatok ellátásán túl) milyen – anyagi erőforrásokat is mozgósító – közvetlen, illetve szervezési jellegű beavatkozással tud részt venni.
 
Az IVS keretében az alábbi akcióterület kijelölésére került sor:
 
1. FŐTÉR-program
 
A főtér-program célja a Szent István tér és közvetlen környezete funkciógazdagító, rehabilitációs jellegű átalakítása oly módon, hogy a tér a mindennapi használat szintjén is a város-rész funkcionális, egyben spirituális központjává válhasson. Az ezzel kapcsolatos koncepciót az Önkormányzat megbízásából szintén a Teampannon Kft. dolgozta ki, a koncepciót Újpest Önkormányzata jóváhagyta. A tervben foglalt célokat és javaslatokat tartalmazó dokumentum az Újpesti Önkormányzat honlapján hónapok óta megtalálható és megismerhető.
 
2. A Károlyi István Városközpont és környezete
 
A Károlyi István Városközpont építése napjaink legjelentősebb Újpesti városfejlesztési akciója, melynek eredményeként – a Szent István térrel szinte közvetlen kapcsolatban – egy olyan központi szerepkörű, nagy ívű fejlesztés végrehajtására kerül sor, mely – a benne foglalt primer funkciók (lakások, irodák, kereskedelmi-, vendéglátó- és kulturális létesítmények) működőképességén túl – egy új életforma számára is adekvát épített kereteket biztosít. Az akció-terület kijelölésekor (az egyébként magán-beruházásban megvalósuló fejlesztéshez kapcsolódóan) az Önkormányzat maga is vizsgálja, hogy milyen eszközökkel lehet a fejlesztés hatásait kiterjeszteni úgy, hogy azok a lehető legszélesebb körben szolgálhassák a beruházás környezetében élők, illetve Újpest egész lakossága érdekét. A napirenden lévő építészeti tervpályázat és az Önkormányzat egyéb intézkedései is foglalkoznak például a Szabadság park funkcióbővítő minőségi fejlesztésével, nemkülönben a Váci út túloldalán lévő, a téli ki-kötő öböl partján tervezett zöldterületeknek az új városközponttal való kommunikációjával.
 
3. A volt Petőfi és Hunyadi laktanya területe
 
Az IVS kiemelt akcióterületként kezeli a néhai Petőfi és Hunyadi laktanya területét, mely a Váci út mentén Megyer városrészbe ékelődve található. E terület fejlesztése tárgyában egyelőre az alapvető koncepció megfogalmazásán túl konkrét fejlesztési intézkedések nem történtek. E terület esetében – figyelemmel a Váci út közvetlen szomszédsága miatt adódó kiváló közlekedési kapcsolatra – olyan megoldást kell választani, mely a szomszédos Megyeri lakóterületekkel való szerves kapcsolatot anélkül tudja biztosítani, hogy az új beépítés működése a már beépült lakóterületek használatának nyugalmát érdemben korlátozná. Mindezt annak ismeretében kell megoldani, hogy ez a helyszín az M0 körgyűrű, illetve a 2. sz. főút felől érkező forgalom számára Újpest „fogadó látványát” reprezentálja, ezért jogos el-várás, hogy ezen a „fontos helyen” olyan épület-együttes valósulhasson meg, mely az ide érkezők számára vonzó látványt, a környéken élők és a majdani fejlesztők számára egyaránt megfelelő ingatlan-használatot kínál.
 
4. Káposztásmegyer – Íves út menti területek
 
Mint bizonyára sokan tapasztalták, lassacskán befejezéséhez közeledik Káposztásmegyer valószínűleg legnagyobb intézményfejlesztése, az Aquaworld élményfürdő- és szálloda-komplexum megvalósítása. A létesítmény megközelítését szolgáló Íves út két oldalán lévő, egyelőre beépítetlen területek több tekintetben is vonzó fejlesztési lehetőséget kínálnak már csak azért is, mert a terület az épülő Megyeri-híd felől kiemelt városképi látványként jelenik meg. A terület fejlesztésével kapcsolatos előkészítő tervezési munka megindult, de a konkrét rendeltetések, illetve a beépítés várható paraméterei egyelőre nem körvonalazódtak. Az mindenesetre fontos elvárás, hogy ezen a helyszínen egy olyan lakó- és intézmény-együttes valósuljon meg, mely nem csak Káposztásmegyer beépített területeinek „lezárását” jelentheti, hanem – az M0 autópálya, illetve a Megyeri híd felől érdekes, változatos, színvonalas látványként – méltóan reprezentálja Újpest északi térségét.
 
Az Integrált Városfejlesztési Stratégia összességében egy olyan fejlesztés-központú alapdokumentumként kell, hogy elnyerje végső formáját, mely az időszakonként végrehajtandó felülvizsgálat során, a szükséges korrekciókat rendre végrehajtva folyamatosan alapjául szolgálhat Újpest ingatlanfejlesztési politikájának, ebben meghatározhatja az Önkormányzat ingatlanvagyon-gazdálkodását és mindazokat a kapcsolódó (szoft-jellegű) intézkedéseket is, melyekkel – az épített és a természeti környezet egységes formálásával – Újpest élhetőbb, vonzóbb, érdekesebb hellyé válhat.