Rejtő Jenőt kedveli a csikidam-király! VIDEÓ!

  •  
  •  
  •  

A Városnapokon fellép az R-GO együttes is. Ennek kapcsán exkluzív interjút adott lapunknak Szikora Robi, a csikidam-király. Beszél gyermekkoráról, újpesti kötődéséről, a Hungáriás időszakról, az R-GO -együttes születéséről, a készülő életrajzi filmről, és még számtalan titkot elárul.

– Ha jól tudom, a közelben nevelkedtél…
– A papám, a mamám és én is Rákospalotán születtem. A nagyszüleim is itt éltek.

– Hogy telt a gyerekkorod?
– Mozgalmas és szép évekre emlékszem. Amikor épült Újpalota, bebarangoltuk a területet, hancúroztunk, mint valami extrém sportolók, bicikliztünk a betonfalak között, a pallókon.  A körvasút környéken játszottunk, fociztunk. Maga volt a csoda.

– Pontosan merre laktatok?
– Azt a helyet úgy nevezik: Pótlékdűlő. Ez a Rákos út és a Körvasútsor környéke. A Szikora-ág pedig a MÁV-telepen lakott.

– Ez már szinte Újpest.
– Valóban, egész közel van. Némi túlzással azt is mondhatnám: gyerekkoromban minden Újpesten, a „városban” történt. Ha komolyabban akartunk vásárolni, elmentünk az Árpád útig, bementünk az Állami Áruházba. A piac pár száz méterre található, és rengeteg kisbolt üzemelt már akkor is. Nagymamámmal minden áldott héten átmentünk az újpesti nagytemplomba, misére. Persze, a haverokkal is gyakran átruccantunk hancúrozni. Újpest a második otthonom volt.

– Korán felfedeztek, több együttesen keresztül vezetett az út a Hungáriáig.
– Az elején Kovács Katit kísértük, míg aztán hat és fél év után Sipos Peti disszidált, átalakult, irányt váltott az együttes. Dollyka is ekkor csatlakozott hozzánk.

– Hatalmas slágerek, szédítő sikerek jöttek, pár év után mégis más irányba mozdultál.
– Egy művésznek nem lehet megmondani, mit csináljon, vagy mit ne tegyen. Nehéz sakkban tartani bennünket. Szűcs Juditot felkérték egy nagylemez elkészítésére, ekkor a Marina és a Micsoda buli a slágerlista élén állt, ami felhívta rám a figyelmet. Megkerestek, írjam meg a lemezt. Megszületett a Kihajolni veszélyes című album.

– Hogy fogadták a Hungária tagjai az „eltévelyedést”?
– A szocialista retorika szerint: bomlasztottam a Hungária egységét.

– Létrejött az R-GO , érdekes zenei világ alakult ki, miként találtál rá?
– Tisztázni kellett, mi a közös bennünk zenésztársaimmal. A válasz: szeretjük Rejtő Jenőt, azt a hangulatot, amit ő megfestett a regényeiben. Feltűnt egy idegenlégiós kép, amely zenével harcol, ellenség nélkül. Szalmakalap került a fejre, sok jelvény a mellre. Ha már öltöny, akkor Brezsnyev elvtárs ötezer kitüntetése. A zene kicsit eklektikus lett. Megkérdezték, milyen stílusban játszunk, mire azt válaszoltam, semmilyenben.

– De bizony, csikidamban!
– Az egyik koncerten énekeltem a Megy a lány című számot, és a hosszú gitárszóló alatti részt annyira unalmasnak éreztem, hogy fel kellett oldanom valahogy. Hirtelen a mikrofonba üvöltöttem azt a szót, amelyet Paul McCartney mormolt valamikor az egyik lemezén. Hasonló hangzott el fonetikusan: „csekidau”. Szándékosan nem néztem utána, hogy kell írni helyesen, és mit jelent ez. Mindenesetre én csikidamot kiáltottam. Máshol azt mondtam: a szótagok kiadják a tevék talpának ritmusát. 

– És a gidák?
– A színház csak hozzátesz a produkcióhoz.

– Siker, népszerűség. Mi kellett ahhoz, hogy minden összejöjjön?
– Visszafele nézve, roppant egyszerűnek tűnik minden. Valójában sok apró részletből, megfoghatatlan pillanatokból áll össze az egész.

– Hogy áll a csikidam-királyról készülő film?
– Olyan magyarosan készülget.

– Milyen műsorral léptek fel Újpesten?
– Kicsit mindig változik a műsor, de a váz marad. Jól ismerjük a közönséget, ők nem akarnak az új lemezünkről hat számot, a tavalyiról meg harminchatot; az egész életútra kíváncsiak. Az ismert dalokat, slágereket akarják hallani, néhány újjal vegyítve. Hát ezek szólnak majd Újpesten. 


R-GO koncert az Újpesti Városnapokon: augusztus 26-án, pénteken, 20 órától a Szent István téren.


Ádám Tamás