Rezsitámogatás: az ellenzéki önkormányzatok megosztására játszik a kormány

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Mézesmadzaggal és furkósbottal, illetve hazugságokkal osztaná meg az ellenzéki helyhatóságokat a kormány – reagált az újpesti önkormányzat sajtóosztálya lapunk megkeresésére.

A városvezetést azzal kapcsolatban kérdeztük, hogy a múlt héten kiszivárgott: több budapesti, ellenzéki vezetésű kerület mellett Újpest sem részesül abból az összesen 44 milliárd forintos kormányzati rezsitámogatásból, amelyet a 10 ezer lakos feletti települések kapnak.

„Hazugság, hogy nem akartunk tárgyalni, hiszen csak azt javasoltuk, hogy több más önkormányzattal együtt szeretnénk tárgyalni”

– ezzel reagált az önkormányzat azokra a felvetésekre, amelyek szerint Déri Tibor polgármester nem akarta személyesen képviselni a IV. kerületet az egyeztetéseken.

Hozzátették: Szaniszló Sándor – az Indexnek adott nyilatkozata – szerint a kormány képviselője, Láng Zsolt, a Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos valótlant állított, amikor azt ígérte, hogy azok az önkormányzatok, akik közösen tárgyalnának, kapnak írásbeli javaslatot.

„Ilyen javaslat nem érkezett, csak a statáriális, teljesen önkényesen meghozott döntésről értesültünk”

– emelte ki válaszában a IV. kerületi önkormányzat, további hazugságnak nevezve „a Fidesz által terjesztett, elvesztett 500 millió forintról” szóló híreket, „hiszen, ha az ellenzéki kerületi önkormányzatok részére jutott támogatásból kaptak volna azok a nagy önkormányzatok, amelyek most politikai bosszúból nem kaptak, akkor csak még kevesebb juthatott volna egy-egy ellenzéki kerületnek”. A városvezetés szerint ugyanakkor a kormánypárti vezetésű önkormányzatokat „agyonpénzelték”.

Szerintük az az állítás sem valós, hogy minden olyan önkormányzat részesült a támogatásból, amely személyesen tárgyalt a kormány képviselőivel: példaként Kazincbarcika esetét említették, amelynek ellenzéki polgármestere, Szitka Péter, elsők között tárgyalt Balla György miniszteri biztossal, ennek ellenére a város kimaradt a támogatottak listájából. Az újpesti vezetés szerint „az is politikai szempontokra utal” a támogatás elosztása kapcsán, hogy „egész Csongrád-Csanád vármegyében csak Hódmezővásárhely nem kapott egy fillért sem” (Hódmezővásárhelyen szintén ellenzéki a városvezetés – a szerk.).

Hazugság szerintük az is, hogy – a Fidesz állításaival szemben – a városvezetés nem tett semmit a kerületért. A helyi Fidesz esetében pedig nem úgy tűnik, hogy „Újpest oldalán állna, mert nem látszik, hogy bármit is tettek volna, nem lobbiztak azért, hogy a saját kormányuk támogassa a saját városukat; politikai kampánycéljaik miatt kárörvendenek és pártérdekeket képviselnek az újpestiek érdekeivel szemben”.

Újpest vezetése szerint

„a kormány ürügyet keresett és talált arra, hogy a mézesmadzag és furkósbot eszközeivel önkényesen megossza és egymás ellen fordítsa az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat”.

Ez szerintük kormányzati provokáció is, amely az önkormányzati választási kampány nyitányának tekinthető, és „amelynek keretében nem válogatnak az eszközökben”.