Saját programjában is szereplő közlekedési fejlesztéseket töröltetne Orbánnal Tarlós István

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Elképesztő javaslatokkal állt elő Tarlós István volt főpolgármester, jelenleg országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott Orbán Viktor miniszterelnöknek egy Népszava birtokába jutott levélben.

„Most lenne megfelelő alkalom sietve összevonni a MÁV-ot és a Volánt. A MÁV szárnyvonalakon gyér a forgalom, a Volán ezt könnyen kiválthatná. Az összevonás ráadásul most mérsékeltebb hullámokat verne (média, ellenzék, szakszervezetek)”

– ez az igen csak megkérdőjelezhető javaslat is szerepel a Tarlós István „ömlesztett” gondolatait 19 pontban tartalmazó irományban.

A cikkből az is kiderül, hogy nagy valószínűséggel a volt budapesti városvezető sugalmazására vezették be a Budapest kerületeknek hatalmas bevételkiesést jelentő ingyenes parkolást a fővárosban. A javaslat ugyanis szerepel a levélben, ami az intézkedés bevezetése előtt két héttel született.

Tarlós emellett egy sor budapesti közlekedési fejlesztés elhalasztását vagy egyenesen elkaszálását is kérte a miniszterelnöktől. Az egyes projektekhez fűződő megjegyzésekből látszik, hogy a politikus, aki szerint Budapest „szélsőségesen tömegközlekedés-orientált” város, alig várhatta már, hogy lehetősége legyen kukáztatni olyan innovációkat is,

melyek részben még saját főpolgármesteri programjában is szerepeltek.

Időben elcsúsztathatónak, de akár véglegesen elhagyhatónak nevezte a fogaskerekű-projektet, mondván kicsi az utasforgalma, használata inkább nosztalgikus időutazásnak tekinthető és autóbusszal könnyedén kiváltható. „Egyébként is nem kell folyton a kötöttpályát preferálni” – írta.

A libegő megújítását is halasztaná, sőt szerinte az be is zárható, mivel „megszűnőben az érdeklődés iránta”.

Szintén kukázhatónak tartja az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötését is, mert szerinte nagyon drága és nem gazdaságos. Saját bevallása szerint ő korábban csak a XVI. és a XVII. kerületi fideszes polgármesterek kedvéért támogatta a projektet.

A budai fonódó villamos második ütemét is törölhetőnek tartja, ami szintén az autós közlekedés előtérbe helyezését szolgálná Budapesten. A projekt a Garancsi-féle BudaPart lakóparkot és irodanegyedet kötné be a közösségi közlekedési hálózatba, ám Tarlós szerint

az alsó hangon 30 ezer emberre kalibrált új városnegyedbe „pályázó emberek jövedelmi átlagszínvonala, úgysem az ígéri, hogy tömegközlekedésre hangolódnának”.

Tehát ahelyett, hogy környezetbarátabb közlekedési alternatívát biztosítanának a városrészhez, a volt városvezető szerint potenciálisan 30 ezer új autóval kéne növelni a fővárosi utak forgalmát.

Ugyanígy halaszthatónak tartja az M3-as metróvonal Káposztásmegyerig történő meghosszabbítását, ami nagy valószínűséggel előrevetíti, hogy

a kormány továbbra sem ítéli majd oda a IV. kerület, az agglomeráció, illetve Budapest közlekedése és élhetősége szempontjából is fontos projektre a szükséges EU-s támogatást.

A 2-es villamos vonalának felújítása szintén nem fontos Tarlós szerint, ahogy a pesti rakpart alatti víznyomócső cseréjét is elodázná.

A cikk emlékeztet arra, hogy Tarlós István Budapest főpolgármestereként ezeknél sokkal kisebb fajsúlyú lépések lehetséges elmaradása esetén is „hátába szúrt késről” beszélt.
Ennek tükrében külön ironikus az is, hogy az általa elindított M3-as metróvonal rekonstrukciójának szüneteltetését kérte. Véleménye szerint a járvány befejeződése előtt nem szabadna megkezdeni a középső szakasz felújítását. (Ami azóta már megkezdődött.) Úgy véli, hogy a szakasz kiváltásához olyan sok pótlóbuszra lesz szükség, mint a másik két szakaszon együttvéve.

Egyébként a kormány a járványhelyzetre hivatkozva éppen most tesz javaslatot az ezekre szánt 3,2 milliárdos összeg kifizetésének elhalasztására, ami potenciálisan – és előre kiszámított módon – beláthatatlan közlekedési káoszt idézhet elő a főváros legforgalmasabb útvonalain.

A bukott főpolgármester felgyorsítaná viszont a Millenniumi Földalatti Vasút korszerűsítését és bővítését, mert szerinte ez most a leginkább támogatandó közlekedési beruházás. Bár arra nem ad magyarázatot, hogy miért.

Elengedhetetlennek tartja az M0-ás körgyűrű befejezését is, mégpedig az eredeti nyugati és északi nyomvonalon (talán ez az egyetlen, valóban megfontolásra érdemes javaslat a levélben – a szerk.).

Szintén az autós közlekedést helyezi előtérbe az a javaslat is, amely szerint átmenetileg fel kellene függeszteni az autópálya-útdíjak fizetését.

A miniszterelnöki megbízott szerint a pandémia időszaka éppen megfelelne a Közbeszerzési Törvény módosítására is. De szerinte jó lenne elengedni az építőipari kötbéreket és az építőiparra is kiterjeszthetnék a munkabérek utáni közterhek fizetése alóli mentességet.