Segélyvonalat indított a Mi Hazánk az időseknek

, , ,
  •  
  •  
  •  

Aktivistáik segítenek az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek bevásárlásában a 65 év felettieknek – írja közleményében Mi Hazánk újpesti szervezete.

A párt szerint a segítségnyújtást ki kellene terjeszteni a 65 és 70 év közöttiekre is, mert ők is a veszélyeztetett korosztályhoz tartoznak. Kifogásolják, hogy az újpesti városvezetés „március 25-ig csak úgy ajánlott segítséget a 70 éven felülieknek,hogy a jelentkezésüket csak interneten,egy hosszadalmas kérdőív kitöltése után tudták volna megtenni.” Hozzáteszik, azóta „örvendetes módon” már telefonon is lehet jelezni az ilyen igényeket. Déri Tibor korábban világossá tette: az online bejelentés csupán egy kiegészítő lehetőség, valójában már március 13-tól (tehát nem március 25-től) él az a segélyvonal, amelyen az újpesti idősek segítséget kérhetnek az önkormányzattól. A telefonszám a kerületi honlapján, az Újpest Média portálján és Facebook oldalán is jól láthatóan elérhető.

A Mi Hazánk Mozgalom közleménye szerint március 17-től a 65 év felettieknek segítséget nyújtó akciót indítottak Budapesten. „Minden újpesti egyedül élő rászoruló szépkorú” hívását várják a következő két telefonszámon:

Pajor Tibor újpesti elnök: 06 30 561 90 22

Nagy Attila budapesti elnök: 06 70 237 94 64.

A felhatalmazási törvény kapcsán a párt emlékeztet: a Mi Hazánk három parlamenti képviselője támogatta a jogszabályt, így szerintük nem a teljes ellenzék utasította el a tervezetet. Varju László nemleges szavazatát „hiteltelennek tartják”, mert szavaik szerint a politikus „Gyurcsány Ferenc jobb keze, akinek a miniszterelnöksége idején, 2006 őszén a büntetés végrehajtás, a rendőrség, a bíróság és az ügyészség teljes szándékegységben követett el sorozatosan törvénytelenségeket. Hozzáteszik ugyanakkor: „Az LMP aggodalma sokkal hitelesebb.”