Sportos és szép “A mi Újpestünk”

  •  
  •  
  •  

,Késő estébe nyúlt május 20-án, pénteken az Újpesti Közművelődési Kör “A mi Újpestünk” címmel szervezett estje a Polgárcentrumban. Wintermantel Zsolt polgármesterrel dr. Kőrös András, a társaság egyik vezetője beszélgetett.

Fontos az erős civil bázis

A polgármester azzal kezdte mondandóját, hogy Újpesten nagyon erős a civil társadalom, s ez örömteli. Egy vezető számára a legfontosabb az, hogy feltétel nélkül, minden körülmények között kiálljon a városért. Párbeszédek nélkül nem lehet megismerni egymás gondolatait, ezért is látogatja sorra a polgármester az intézményeket, a civil szervezeteket, és ezért indult el a kérdőíves párbeszéd is. Meglepően sokan nyilvánítottak véleményt, kérdésekkel, javaslatokkal „bombázzák” az önkormányzatot az emberek. Számos olyan területre irányították rá az újpestiek a figyelmet, melyek átgondolásra érdemesek. A vélemények leginkább az együttélés szabályait, a közrend, a szociális ellátások köré csoportosultak.

Fejlesztések 2014-ig

Dr. Kőrös András felvetette, hogy újabban egész meghökkentő ötletekről hallani a kerületek összevonásáról, megszüntetéséről. Wintermantel Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta: jelenleg az önkormányzatok ötezer hatósági jogkört látnak el, és ezek közül valójában rengeteg nem igényelne helyi döntést. Így tehát az önkormányzatiság újragondolása helyes, és támogatandó. A szélsőséges ötletek azonban nem kivitelezhetőek, meglehet, a belvárosban létrejön egy önálló egység, de a kerületek megmaradnak.
Szóba került a Hajrá, Újpest! program, s ennek kapcsán a fejlesztési elképzelések. Az biztos, hogy ebben a választási ciklusban a metrót nem viszik ki Káposztásmegyerre, ellenben elkezdték egy komoly közlekedési csomópont kialakításának előkészítését a Megyeri út és a Külső Szilágyi út közötti szakaszon, a vasút mellett. Itt megáll majd a vonat, komoly buszmegállót és P+R parkolót alakítanak ki, és ott van a 14-es villamos végállomása. A beruházás nagyon hosszú előkészítési folyamatot igényel, mivel két kerületet, és rengeteg szakhatóságot kell bevonni a munkába, így aztán hosszú évek kellenek a tényleges megvalósuláshoz.

Hiába, hogy Újpest határát a Duna mossa, az ebben rejlő lehetőségeket nagyon nehéz kiaknázni, lévén, a part, a folyó közvetlen területe jórészt nem Újpest tulajdona. A szabályozás viszont a kerület kezében van, s ezzel él is az önkormányzat, ezáltal zöld területekhez juthat a kerület. Ugyanez mondható el a Népszigetről is.
Örömteli, hogy annyi viszontagságos év után végre újra lesz uszodája Újpestnek, amely Káposztásmegyeren, a Babits Gimnázium szomszédságában épül meg. Az Árpád úti, egykori gyógyfürdő statikailag olyan rossz állapotban van, hogy azzal nem lehet mit kezdeni, telekáron adják el.

Kőtér lett a főtér

Nincs olyan fórum, ahol a Főtér felújításának kérdése elő ne jönne. Wintermantel Zsolt ezzel kapcsolatban elmondta: szép tett a tér egy részének felújítása, csakhogy ez inkább kőtér, mint főtér! Minimális a zöld terület, ráadásul a piac felújítása és a mélygarázs megépítése lett volna a helyes sorrend. Szép lett a tér nem funkcionáló része, viszont a fontosabb dolgok elmaradtak. Ennyi pénzből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Ugyancsak elhibázott lépés volt a városháza pincéjében kialakítandó étterem terve, mert az nem alkalmas erre a funkcióra. Nem lesz egyszerű megtalálni a megoldást. A polgármester egyúttal meghívta a kör tagjait, hogy megnézhessék a Városházára pincéjét, hátha közösen előbb megtalálják a megoldást.

Újpest sportváros

Újpest sportváros, ez bátran állítható. Hogy csak a közelmúltat említsük: volt itt egy futófesztivál, sportparty, óvodás foci kupa, lezajlott a diákolimpia záró rendezvénye, ifjúsági nap, Kihívás napja. Háromezer igazolt sportoló biztosítja az utánpótlást. Az UTE-vel együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat, s erejéhez mérten támogatja az egyesületet.

Kávézó a víztoronyál

A víztorony sorsa ezúttal is foglalkoztatta az embereket. Abban mindenki egyetértett, hogy Újpest emblematikus épületének hasznosítása kulcsfontosságú. Már csak az a kérdés, milyen funkciót lásson el. Elhangzott: működhetne benne galéria, kávézó, vagy kisebb étterem. Wintermantel Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy speciális épületről van szó, hiszen számtalan hatósági előírást figyelembe kell venni. Az sem mellékes szempont, hogy a belső térben lévő vasszerkezet borzasztó állapotban van, s annak elbontása sok pénzbe kerül. Viszonylag gyorsan kivitelezhető ötletnek tűnik egy kávézó kialakítása, közvetlenül a torony lábánál. Az önkormányzat várja az ötleteket.

Akadálymentesítést szeretnének

Két hozzászóló is felvetette, hogy az akadálymentesítést meg kellene oldani például az aluljáróban, mert babakocsival és rokkant kocsival lehetetlen közlekedni. Ha pedig a liftek kialakítása nem kivitelezhető, jelöljenek ki gyalogos átkelőket a forgalmas csomópontban. A polgármester válaszában hangsúlyozta, hogy jogosak a felvetések, azonban a megvalósítás nem egyszerű. Túl a komoly költségeken, több egyéb feltételnek is meg kell felelni, hiszen minden lépcsőhöz kell egy lift, és minden emelő szerkezet kezeléséhez egy vizsgázott szakembert kell állítani. Sajnos gyalogátkelő kialakítása sem lehetséges a csomóponton, mert a nagy gépjárműforgalom, és a hely speciális volta ezt nem teszi lehetővé.
Gyakorlatilag minden területet érintett a polgármester, mégis maradt jó néhány kérdés, vélemény a végére. Terítékre került a szakrendelő, a volt szülőotthon sorsa, a grafittik elleni védelem, a Görgey utca felújítása, és folytatható a sor.
A rendezvény végén, a művelődési kör nevében, Bertalan Tivadar, Újpest díszpolgára egyik festményével ajándékozta meg a polgármestert.
Á.T.

Fotó: Ádám Tamás