Sziget a rohanó világban

  •  
  •  
  •  

Sparhelt, fateknő, százéves rádió, alumínium tejeskanna, kredenc – ízelítő a régiségek közül, amelyek a Kis Briós hangulatát adják. Az üzlet alig két éve nyílt Káposztásmegyeren, a Homoktövis utcában, de szinte az összes környékbeli ismeri. Ahogy a tulajdonosát, Balogh Ferencet is, akit épp ez motivált amikor belevágott az üzletbe.

A ma már újpesti vállalkozó Miskolcon nőtt fel, ott tanulta meg a vendéglátás csínját-bínját is. Tíz évvel ezelőtt költözött Budapestre, a legjobbaktól leste el a trükköket, majd saját üzletet nyitott. Először a Kis Czipót működtette, majd jött a Kis Briós. Miként a fiatal vállalkozó fogalmaz: a Kis Briós “gyűjtőnév”, mert mindenféle péksütemény ott van a polcokon.

Az étkezde méltán kapta a “kis” nevet, valóban picike. Viszont nemzetközi: a magyar mellett francia, spanyol és olasz ízek színesítik a palettát. A különlegessége pedig, hogy a reggelitől az uzsonnáig minden napszakban kínál finom falatokat.

Az ötlet egy olaszországi nyaraláson pattant ki Ferenc fejéből. Azt mondja, ott tetszett meg neki egy picike üzlet, amelynél jövet-menet megálltak a vásárlók, akár reggelizni, akár kávézni, akár ebédelni akartak. Az eladók pedig mindenkivel szívélyesen, szinte barátként csevegtek. Igazából a hangulat ragadta magával és úgy gondolta, hogy a rohanó világunkban itthon is kell egy ilyen kis “sziget”.

S hogy a régiségek hogyan kapcsolódnak mindehhez? A válasz egyszerű: a világot látott vállalkozó hódol a romantikának is. Így aztán Ferenc minden olyan különleges dolgot őriz, sőt szívesen meg is mutat másoknak, ami ma már ritkaság, de sokak gyerekkorának fontos része volt. Így került a bolt külső mennyezetére egy régi-régi Csepel bicikli is. A vállalkozó ugyanis egykor azon tanult meg kerékpározni.

–D. Zs.