November 12-e a Szociális Munka napja, amelynek alkalmából Újpest Önkormányzata immár tizenhét éve köszönti az áldozatos munkát végző szakdolgozókat, továbbá saját alapítású díjjal ismeri el a legeredményesebben tevékenykedőket. A szerdán kora délután, a Városháza dísztermében megtartott ünnepségen Wintermantel Zsolt polgármester, dr. Hollósi Antal, a Károlyi-kórház orvos igazgatója, valamint a korábbi díjazottak és a szakterület képviselői jelenlétében Nagy István népjóléti alpolgármester köszöntötte a megjelenteket és köztük a díjazottakat.
Az Újpesti Szociális Munkáért Díjat átvevő Burucs Zoltán és Virág Tamás, Nagy István (középen) alpolgármester társaságában
Részlet a beszédből:
A megadható legtöbb segítség
–Ezen a napon hagyományosan évről-évre összegyűlünk kifejezni megbecsülésünket azoknak, akik hitük és meggyőződésük erejével nap, mint nap a rászorulók, bajba jutottak, hátrányos helyzetűek megsegítésén fáradoznak. Gyermek, felnőtt, időskorú, fogyatékos, szenvedélybeteg, pszichiátriai beteg, vagy hajléktalan, Önök az emberi méltóságot tiszteletben tartva megadják mindenkinek a megadható legtöbb segítséget- mondta bevezetőjében Nagy István.
–Több mint húsz éve tartozik hozzám városunk önkormányzatában a szociális és népjóléti terület. Jól ismerem ennek az ágazatnak a nehézségeit, problémáit. Tudom, hogy Magyarországon nincs könnyű dolguk a szociális ellátásban dolgozóknak. Hazánkban ugyanis egyes becslések szerint az emberek közel egyharmada küszködik olyan problémával, ami szociális kezelést, gondozást igényel.
Jól működik az ellátórendszer
Ugyanakkor, annak örülhetünk, hogy Újpesten elismerten jól működik a szociális ellátórendszer. Nemcsak a főváros más kerületeihez mérve, hanem országos viszonyításban. Ez elsősorban, az Önök és a városvezetés elkötelezettségének köszönhető- emelte ki az alpolgármester.
A közösség, mint erőforrás
–Legfőbb erőforrásunk, hogy az újpesti közösség, messze híres összetartásáról. Nem csak lakunk itt, hanem élünk, odafigyelünk egymásra, vannak közös értékeink, büszkeségeink, közös céljaink és ünnepeink- emelte ki a közösség erejét. A modern társadalmakban sajnos egyre általánosabb az elesettek iránt érzett közöny és fásultság. Újpesten ezzel szemben egy összetartó közösség él, ahol az emberek megbecsülik egymást és törődnek a másikkal. A szociális ellátás pedig akkor tud a leghatékonyabban működni, ha a helyi közösségeken, az embereken és nem egy arctalan intézményen alapszik. Jó és megnyugtató érzés egy ilyen összetartó közösségben élni. Jó érzés arra gondolni, hogy ebben a közösségben senki nem maradhat magára.
Nagy a jelentősége és a tétje
Manapság, amikor egyre több az egyedülálló idős ember, az elvált szülő és a gyökértelenül lézengő fiatal, a szociális munka jelentősége és tétje egyre nagyobb. Fiataljaink szociális életüket már az interneten, közösségi oldalakon élik, miközben egyre nehezebben találnak maguknak igazi barátokat.
Önöknek ebben a világban kell helyt állniuk, és igazi emberi kapcsolatokat építeniük. Fel kell venniük a versenyt az elmagányosodással és az elidegenedéssel és olyan kapcsolatokat kell kialakítaniuk, ami a megértésen, a türelmen, az odaadáson és a szereteten alapszik.
Segíteni, másokon
Gandhi azt mondta, hogy „Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.”
Önök pontosan értik ezeket a szavakat, hiszen a hivatásuk a segítés, mások szolgálata. A legnemesebb szolgálat, amit ember végezhet. Szeretném, ha tudnák, hogy nincsenek egyedül a munkájukban. Önök, akik annyi figyelmet és törődést szentelnek másoknak, szintén megérdemlik ugyanazt az odafigyelést. Ezért ahogyan a rászorulók számíthatnak az Önök munkájára, úgy Önök is számíthatnak a közösségünk támogatására és persze számíthatnak Rám és az önkormányzatra is.
Böjte Csaba atya szavaival kívánok Önöknek további sok erőt és egészséget a munkájukhoz.
„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.”- zárta beszédét Nagy István alpolgármester.
Két díjazott
Az alpolgármesteri beszéd utána a díjátadás következett.
Az önkormányzati rendelet alapján az Újpesti Szociális Munkáért Díj annak a személynek adományozható, aki a szociális területen az újpesti lakosok érdekében végzett magas színvonalú, kiemelkedő vagy több évtizedes tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult Újpest szociális ellátásához, az újpesti szociális szolgáltatások fejlesztéséhez, a hátrányos helyzetű lakosok életminőségének javításához.
2014-ben két személy lett a díjazott, az elismeréseket Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere és Nagy István, Újpest alpolgármestere adta át.
A díjazottak:
Burucs Zoltán, a Szociális Intézmény Családsegítő Szolgálat adósságkezelési tanácsadója: aki a középiskolai tanulmányai befejeztével előbb tanítói, majd szociális munkás diplomát szerzett.1993-tól a Szociális Intézmény elődjének a Káposztásmegyeri Családsegítő Szolgálatnak volt a családgondozója. Munkáját az összevont családsegítő szolgálatnál is folytatta, előbb, mint családgondozó, később, mint adósságkezelési tanácsadó. Folyamatosan figyelemmel kíséri a szakmát érintő kérdéseket, jogszabályi változásokat. A segítségért hozzá forduló emberek gondjait velük együtt érezve hallgatja meg és megpróbálja megkeresni számukra a legjobb megoldást. Az adósságrendezés időtartama alatt az ügyfelekkel folyamatos kapcsolatot tart, a visszafizetés folyamatát nyomon követi. Az ezen idő alatt felmerülő problémák megoldásában egyéni segítséget nyújt. Aktívan részt vesz a Szociális Szakmai Szövetség műhelymunkájában.
Virág Tamás, a Léthatáron Alapítvány igazgatója, aki már a 90-es évek eleje óta segíti a hajléktalan és rászoruló embereket. Előbb a Menhely Alapítvány, aztán a Rés Alapítvány szociális munkásaként, majd vezetőjeként tevékenykedett. Újpestre 2006-ban került, amikor a Twist Olivér és a Léthatáron Alapítvány alapító elnökének halála után őt kérte fel a kuratórium a megürült igazgatói poszt betöltésére. Eleinte mindkét Alapítvány vezetéséért felelt, majd a munka racionalizálása során, a Léthatáron Alapítvány igazgatója maradt. Az újpesti illetőségű Twist Olivér Alapítványban továbbra is szakmai tanácsadói szerepet tölt be, valamint felel az újpesti ellátási területtel rendelkező Léthatáron Alapítvány utcai szolgálatának munkájáért is. Nevéhez köthető a Fóti út 4. szám alatt 2009-ben indult nappali melegedő alapítása, ahol elsősorban Újpesten életvitelszerűen, közterületen, utcán élő rászorulókat látnak el fürdési, mosási, és ételmelegítési lehetőséggel, valamint proaktív szociális munkával. A két alapítvány utcai szolgálatot is működtet Újpesten – mintegy 200 főt rendszeresen látogatva és segítve. Nagy szerepe volt abban, hogy a nevezett alapítványok minél nagyobb részt vállaljanak az Újpesten élő rászorulók hatékony segítésében.