•  
  •  
  •  

Mit tehetnek azok az idős és rászoruló újpestiek, akik félnek a járványhelyzet miatt kimozdulni? Az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület tagjai vállalták, hogy segítenek. Hafner Sándort, az egyesület elnökét kérdeztük.

Az Újpesti Napló legutóbbi számában beszámoltunk róla, hogy az Újpesti Vagyonőr Kft. tagjai segítenek a hatósági karanténba helyezett személyek ellátásában, de a rászoruló újpestiek a polgárőrökre is számíthatnak. A 27 éve működő Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület már rögtön a veszélyhelyzet kihirdetésekor bekapcsolódott a munkába. A rendőrség felkérésére folyamatosan jelen vannak a közterületeken, felügyelve a kijárási korlátozás betartását, emellett pedig – az önkormányzattal együttműködésben – segítenek a bevásárlásban azoknak az időseknek és rászorulóknak, akik a járványhelyzet miatt nem tudnak kimozdulni otthonról.

Ez a feladat a hétköznapjaikat teljesen leköti, hiszen ahogy végeznek a bevásárlással, indulnak is a közterületeket ellenőrizni. Az egyesület tagjai, hangsúlyozza Hafner Sándor, önkéntesek, vagyis a munkaidejük lejárta után, illetve a szabadnapjaikon öltik fel a polgárőr-egyenruhát. Hétvégenként sincs pihenés: ilyenkor általában három autóval vannak kint az utcákon, a közterület-felügyelettel közösen lezárják a Népszigetet, monitorozzák a közparkokat, illetve tájékoztatják a lakosságot, mert sokan nem is tudnak az önkormányzat korlátozó rendeleteiről.

A bevásárlás egy begyakorolt menetrend szerint zajlik. A 0670 500 1546-os segélyszámra beérkező igényeket az önkormányzat munkatársai dolgozzák fel, majd reggelente a Városházán osztják ki a felkeresendő címeket. A polgárőrök ezután meglátogatják az igénylőket, átveszik a listát és a pénzt, és mire végeznek a körútjukkal, általában elmúlik 12 óra, így mehetnek is a boltokba, ahol egyszerre intézik el az összes igénylő bevásárlását. A forgalom változó, de gépkocsinként naponta 3-5 címre kell kimenniük – a kiküldött autók száma pedig attól függ, hogy hány kolléga ér rá éppen.

Tapasztalataik szerint az idősek legtöbbször alapvető élelmiszereket és gyógyszereket kérnek, de a postán is sűrűn meg kell fordulniuk a polgárőröknek. „Ez az a korosztály, amelyik szereti, ha a számlái el vannak intézve, sokszor előbb fizetik be a csekkjüket, minthogy ételt vennének maguknak” – meséli az egyesület vezetője.

A polgárőrök a biztonságra is ügyelnek, cserélhető szűrőbetétes maszkban, védőszemüvegben és kesztyűben intézik a tranzakciót. Egész alakos védőruhára nincs szükség, de Hafner Sándor hozzáteszi, hogy a járvány kezdetekor az egyesület beszerezte a megfelelő védőfelszereléseket, így, ha a helyzet úgy hozná, be tudnának öltözni.

A lassan másfél hónapja tartó karanténhelyzet pszichésen is megterhelő. Hafner Sándor szerint az idősek többsége eleinte, a veszélyhelyzet kihirdetésekor nagyon félt, a boltba járást szabályozó idősávok kihirdetésével érezték csak úgy egyre többen, hogy kimozdulhatnak. De a közhangulat folyamatosan változik, annak függvényében, hogy milyen hírek jutnak el az emberekhez – nagyon érezhető a média befolyásoló hatása.

Az újpestiek többsége azonban, Hafner tapasztalatai szerint, fegyelmezett. Ha néha többen is vannak a parkokban, arányaiban, egy 100 ezres kerület méreteihez képest elenyésző a szabályszegők száma. Ráadásul az emberek, ha bármilyen csoportosulást tapasztalnak, azonnal hívják a rendőrséget. „Érkezett már olyan bejelentés is, hogy 40 fő csoportosul egy helyen – meséli az egyesület vezetője –, kivonultunk több rendőrautóval együtt, és kiderült, hogy csak néhány gyerek játszott.”

A híradások szerint, a koronavírus-helyzet okozta félelmeket kihasználva, több kerületben is magukat hivatalos személyeknek kiadó csalók próbáltak az idősektől pénzt kicsalni. Ilyesmire, Hafner Sándor tudomása szerint, Újpesten még nem volt példa, ezért is előnyös, hogy a különféle szervezetek nem önállóan, hanem az önkormányzat szervezésében végzik a segítői munkát, ez ugyanis garanciát jelent a nyugdíjasoknak. Mivel ők telefonálnak be a megadott segélyszámra, ha megjelenik valaki az ajtójukban, pontosan tudják, hogy kértek-e segítséget vagy sem, ráadásul értesítést kapnak arról, hogy mikor, és név szerint ki fogja őket keresni. A polgárőrök nyakában pedig mindig ott lóg a polgárőr-igazolvány, így ellenőrizni lehet a személyazonosságukat.      

Újpesten a rendvédelmi szervezetek egységes karjelvényt viselnek, ennek mintájára terveztett és gyártatott le a Polgárőr Egyesület egy speciális jelvényt, amely a járványügyi összefogást szimbolizálja. Az „Együtt Újpestért, együtt a nemzetért”-feliratú jelvényt az újpesti rendőrök, a közterület-felügyelők, a mentősök és többek közt az Állatvédelmi Járőrszolgálat önkéntesei is megkapták.

, ,