Születésnapos óriás: 15 éves a Megyeri híd

, ,
  •  
  •  
  •  

Majdnem két kilométer hosszú, több mint 100 méter magas és immár igazi kamaszkorba lépett „Újpest hídja”, a Megyeri híd. Az Újpestet Budakalásszal összekötő hidat (a Kőröshegyi völgyhíd után az ország második leghosszabb hídját) tizenöt évvel ezelőtt, 2008. szeptember 30-án adták át a forgalomnak.

fotó: Várai Mihály

A Megyeri híd tervezése már 1993-ban elindult, az építkezés azonban csak sokkal később, 2006-ban kezdődhetett el, az előkészítő munkák jelentős része pedig a fővárost ugyanabban évben sújtó árvíz miatt kárba veszett. A munka két és fél évig tartott és összesen 62 milliárd forintba került, 45 600 tonna cementet és 120 ezer köbméter betont használtak fel hozzá; a tervezőket, Hunyadi Mátyást, dr. Kisbán Sándort és Kőrösi Gábort Széchenyi-díjjal jutalmazták. A híd próbaterhelése 2008. augusztus 22-24. éjjelein történt, amikor 48, egyenként 43 tonnás, homokkal megrakott teherautót engedtek fel rá. Szeptember 13-án avatóünnepséggel egybekötött nyílt napot tartottak, ekkor mehettek fel először az érdeklődök a hídra, mielőtt szeptember utolsó napján megnyílt a forgalom előtt.

A híd Újpest és Budakalász között húzódik a Budapestet elkerülő M0-ás autóút 2. és 11. számú főút közötti szakaszának részeként, áthalad a Szentendrei-sziget és a Szentendrei-Duna-ág felett is. A szigetre környezetvédelmi okok miatt nem lehet a hídról lehajtani, a forgalom ugyanis veszélyeztetné az ivóvíztermelést és az ott honos ritka növényfajokat. A teljes építmény valójában öt híd (kilenc hídszerkezet) együttese, melyek közül kettő íves, három pedig egyenes vonalvezetésű, a legjelentősebb közülük az 591 méter hosszú Nagy-Duna-ág-híd, az ország első nagyméretű ferdekábeles hídja. A hasonló hidak jellemzője, hogy szerkezetük nem egy vastag központi kábelre van felfüggesztve, hanem különálló kábelekkel van a pilonokhoz kapcsolva.

fotó: Várai Mihály

A teljes híd 1861 méter hosszú, a legmagasabb pontja a pilléreknél eléri a 120 métert; a Nagy-Duna-ág-híd szélessége 36,16 méter, míg a többi részhídé 34,37 méter. A 99,6 méter magas, „A” alakú pilonok tetején üvegezett kilátószintek találhatóak, ezek azonban nem látogathatóak szabadon, mivel a karbantartáshoz használt személylift csak két személy befogadására alkalmas, az üvegburkolat mögötti rész pedig mindössze 2 méter széles. A Megyeri híd elsődleges feladata a fővárosra nehezedő átmenő forgalom csökkentése, könnyű, gyors átjárást biztosítva a Duna két partja között; naponta egy irányba átlagosan 45 ezer jármű halad át rajta. A híd déli oldalán gyalogutat, északi oldalán kerékpárutat alakítottak ki.

A híd elnevezése külön história tárgya: a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kétfordulós internetes szavazáson kívánta eldönteni, milyen névre kereszteljék az új hidat. Az akciósztárként és viccek hőseként is híres Chuck Norris jelentős voksot zsebelt be, így jutott a népszerű amerikai komikus és talk show házigazda, Stephen Colbert fülébe a magyarországi online szavazás híre, aki arra buzdította nézőit, szavazzanak őrá, mint névadóra.  Így hamar a Stephen Colbert-híd került ki győztesen a „küzdelemből”, a műsorvezető legnagyobb sajnálatára azonban Magyarország amerikai nagykövete, Simonyi András közölte vele, a törvények szerint kizárólag magyar állampolgárságú és elhunyt személyek nevét viselheti a híd.

A szavazás eredményét végül nem vették figyelembe, ezért a(z egyébként mindkét kitételnek megfelelő), Colbert és riválisa, Jon Stewart után a harmadik helyen végzett Zrínyi Miklósból sem lett névadó. A Megyeri híd elnevezést a Földrajzi név-bizottság választotta egy internetes szavazó javaslata nyomán, arra hivatkozva, hogy a híd Káposztásmegyert és Békásmegyert köti össze egymással.

Rudolf Dániel