Talán sokaknak nem tetszik, de igenis a magyar foci temploma Újpest volt és 1922. szeptember 17-től, azaz 94 éve ott áll a „Szentély” a megyeri úton. Nem messze az örök csend kertjétől, amiben a leginkább újpestiek alusszák örök álmukat. A szentély ugyanis a templomok, jelen esetben a kerület különálló, vagy elkülönített része, ahová általában csak a hívek léphetnek be.
Az első újpesti labdarúgópálya a Károlyi gróftól bérelt pamutgyári mezőn volt, amit a focisták maguk építettek. Még 1903-ban, azaz 113 évvel ezelőtt a Népszigeten avattak focipályát, amely hosszú évekig az UTE-labdarúgók otthona volt.
A csapat 1903-ig a II. osztályban játszott, de veretlenül nyerték a bajnokságot és felkerültek az I. osztályba, ahol azóta, egyetlen szezont, az 1911-est leszámítva, ott is játszanak.
Az újpesti stadiont, amelyet Hajós Alfréd tervezett, 1922. szeptember 17-én avatták. Állítólagos nevezetessége, hogy ez volt az első stadion Magyarországon. Későbbi források már „csak” mint Budapest legkorszerűbb stadionját emlegetik.
Igen, a Szentély, Újpest stadionja, Megyeri út 13. Most is alakítanak rajta, (benne) valamit, ami remélhetőleg hamarosan elkészül és akkor újra „Szentély” lesz a szentély.
Újpesten mindenki szerette a stadiont függetlenül attól, hogy amúgy melyik klubhoz húzott a szíve.
Magam, apámmal mentem ki időnként meccsre, bár focit a Tábor utcában is láthattunk, sőt ott tűnt fel Göröcs Titi, a Vasas Izzóban. Legszívesebben, meg talán a legélénkebben is, az 1955. március 19-én játszott bajnokira emlékszem. Amikor az Újpest (akkor Dózsaként) Henni – Rajna, Várhidi, Farsang,– Borsányi, Peller – Aspirány, Kiss II, Virág, Szusza, Tóth összeállításban 2-2–es döntetlent játszott a Komáromi, – Tunyogi, Zalai Sólyom – Kirádi, Városi – Kincses, Dobó, Fürjes, Kovács, Kemény összetételben felállt Izzó ellen. (Szusza, Kemény, Aspirány, Tunyogi osztoztak a gólokon.
Szerettük a stadiont. Nagy volt, szép volt, elegáns volt. A kerületi iskolák gyakran rendeztek ott sportversenyeket tanulóik számára. Egy ilyen alkalommal Mihálydi, a tornatanárunk engem „eszelt” ki „csodafegyvernek” 60 méteren a verhetetlen Mező ellen. Be is jutottam a kerületi döntőbe. Elég gyorsnak éreztem magam! Második vagy harmadik biztosan leszel, ne idegeskedj!
Nem is idegeskedtem, mert a döntő előtt még átmentem az edzőpálya lelátójára, nézni egy kis focit. Úgy tudtam, hogy a mi döntőnk jó fél óra múlva lesz. Negyed óra sem telt el és már jöttek értem, hogy a mezőny ott áll a rajtvonalnál, csak rám várnak. Nosza, átfutottam, beálltam talán a 7-es pályára és megnéztem magamnak Mezőt. Ő engem nem, de minek is tette volna? Tök utolsó lettem, bár olyan 25-ig, 30-ig negyedik, ötödik voltam, de aztán vége. Mint Mihálydi „csodafegyvere” – enyhén szólva – nem sültem el.
De azóta is jó szívvel gondolok a Megyeri útra, az Újpest stadionjára. Csak közben elszállt az ifjúság…
Réti János
Fotó: Réti Zsolt