Tábla hirdeti az operacsillag lakhelyét

  •  
  •  
  •  

Április 12-én, a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján avatták fel az Újpesten élt felvidéki születésű Házy Erzsébet operaénekesnő emléktábláját. Levéltári kutatásokból is kiderül, a család az akkori Rákóczi, ma Perényi Zsigmond utcában élt. Az emléktáblát az önkormányzat nevében Bartók Béla önkormányzati képviselő koszorúzta meg.

Az eseményen dr. Molnár Szabolcs alpolgármester és több önkormányzati képviselő, valamint civil szervezetek elnökei is részt vettek.

-Pontosan harminchárom esztendeje, hogy a Liszt- és Kossuth-díjas operaénekesnő nincs köztünk. Néhány évvel ezelőtt az Újpesti Közművelődési Kör kezdeményezte, hogy állítsanak emléket a művésznőnek – mondta az avatáson Bartók Béla önkormányzati képviselő. Hozzátette, Újpest Önkormányzata támogatta ezt a kezdeményezést, először diákösztöndíjat nevezett el az operaénekesről, tavaly pedig sétány vette fel a nevét.

A Házy család egykori lakhelyének önkormányzati képviselője után Dunajszky Géza felvidéki történész lépett a mikrofonhoz. Személyes emléket idézett fel még zenei tanulmányainak idejéből, amikor ugyanannak a Puccini-műnek a részletét két külön előadótól hallgatták meg, lemezről. Több társával együtt az „ismeretlen” hangból éreztek nagyobb átélést. Ez a hang Házy Erzsébeté volt. A történész beszédében hangsúlyozta, méltányolja, hogy Újpest Szlovákia helyett is méltó emléket állít az operacsillagnak.

Maga az emlékápolás gondolata és a lakóház felkutatásának ötlete az Újpesti Közművelődési Köré. Erről már dr. Hollósi Antal ügyvivő beszélt. Ők tettek közzé ugyanis felhívást, majd az ennek nyomán induló kutatómunka, azon belül is a levéltári adatokból kiderült, az Újpestre települt Házy család az akkori Rákóczi, ma Perényi Zsigmond utcában telepedett le. Dr. Hollósi Antal felidézte Házy Erzsébet pályájának fontos állomását, amikor tanára nem csupán zongoratehetségére, hanem énekhangjára is felfigyelt. Lényegében innen indult példátlan karrierje, amely sikert Újpest máig magáénak érzi. Több mint harminc operában, tizenkét filmen szerepelt, hangját tizenhat hanglemez őrzi. Liszt- és Kossuth-díjat is kapott.

Az egykori házuk falán elhelyezett táblát az önkormányzat nevében Bartók Béla önkormányzati képviselő koszorúzta meg.

Képek és szöveg: M. Orbán András