Tarlós: segítség nélkül idén bedől a BKV

  •  
  •  
  •  

Kormányzati segítség nélkül a BKV még ebben az évben be fog dőlni – mondta a főpolgármester. Tarlós István a BKV helyzetét feldolgozhatatlan hagyatéknak nevezte, és arról beszélt, a BKV helyzetét nem lehet zsenialitással, ötletgazdagsággal, szakértelemmel vagy másképpen rendezni, mert olyan mértékű a vállalat csődje, hogy csak és kizárólag állami beavatkozással rendezhető, különös tekintettel a város nagyon nehéz pénzügyi állapotára.

Arra a kérdésre, hogy mit vár a főváros a kormánytól, azt mondta: egyetlen dolog van, amiben a kormány segítségét kérik, és az éppen a BKV.

Kifejtette: azt szeretnénk, ha a kormány beszállna a Budapesti Közlekedési Központba tulajdonosként 50 százalékban, szanálná a BKV 77 milliárd forintos közvetlen banki adósságát, és megadná a cég működtetéséhez szükséges hiányzó 19 milliárd forintot.

“Ennyit kérünk a kormánytól, és semmi egyéb kérésünk nincs, az összes többi problémát saját magunk kívánjuk megoldani” – fűzte hozzá.

Tarlós István úgy fogalmazott: ebbe a cégbe “most pénzt kell pumpálni, különben elsüllyed”, ahhoz most be kell fektetni, hogy később takarékosabb, gazdaságosabb működést lehessen produkálni.

Jelezte: a nemzetgazdasági miniszter véleménye után dönt a kormány arról, menyi pénzt kap a BKV.

A főpolgármester hangsúlyozta: ha már “be kell dőlnie” a BKV-nak, akkor politikai okokból szeretné, ha ez hamarosan megtörténne. “Nem ezt kívánom, de ez is egyfajta megoldás lehet, annál mindenképpen jobb, mintha egy-két év múlva dől össze a majdnem kezelhetetlen BKV” – jegyezte meg.

Emlékeztetett rá: a közlekedési cég banki adósságát még Medgyessy Péter kormánya idején szanálták, azóta a cég nemcsak újratermelte deficitét, hanem “meg is fejelte”.

A BKV közvetlen banki adóssága 77 milliárd forint, a belső adóssága 800 milliárd, ami abból adódik, hogy – mint fogalmazott – “az amortizációs pótlásokra fittyet hánytak”. Közölte: emiatt például azonnal kellene 1100 buszt vásárolni.

“Amikor a buszszolgáltatás részleges kiszervezéséről beszélünk, az nem jelenti a cég privatizációját, ez csak egy ágazat szolgáltatásának kiszervezését jelenti, abból az okból, hogy ne kelljen azonnal 1100 buszt venni” – mondta.

Kérdésre arról beszélt, hogy az utasoknak nem szabad megérezniük a BKV esetleges pénzügyi bedőlését, mint mondta, az állam és a főváros dolga, hogy a működési feltételeket biztosítsák.

Jelezte azt is: ahogy eddig sem volt, úgy az év további részében sem szeretnének jegyáremelést a cégnél, épp a szolgáltatás minősége miatt.

(dunatv.hu)