Korra és nemre való tekintet nélkül egy teljes napon át mindenki együtt játszhatott szeptember 12-én az Árpád út 51-53 szám alatt. A Magic Day szervezői a „társas játszást” és a gondolkodtató játékokat mutatták meg és népszerűsítették. Az elmúlt évekhez képest is hatalmas érdeklődés övezte a jó félnapos programot, ahová ismert közéleti és tévés személyiségek is ellátogattak.
Egy napra óriási játszótérré változott Újpest egyik irodaházának udvara, ahol több százféle régi és új játékkal várták a szervezők az érdeklődőket. A teljesen ingyenes Magic Day nevű rendezvényt idén immár ötödik alkalommal rendezték meg.
– A Magic Day célja elsősorban az, hogy a játékokat és a “társas játszást” minél szélesebb körben népszerűsítsük. Ha egy család együtt játszik, egy olyan élmény, amely érzelmileg feltölt, erősíti az összetartozás érzését és tanítja a gyerekeket a világban való könnyebb boldogulásra is. Másodsorban szeretnénk megmutatni, hogy a készségfejlesztő játékok segítségével lehet öröm a tanulás is, mondta a rendezvény főszervezője, Kanyok Éva.
Lapunk kérdésére hozzátette, ahogyan az eddigi években idén is számos újdonsággal várták a látogatókat. Szeptember 12-én három magyar játéktervező-készítő is bemutatkozott a Magic Day-en.
Az egyik legnépszerűbb játéknak az „elektromos építőjáték” bizonyult, amelynek a fizikaórán használtakhoz hasonlóan egyszerűbb áramköröket lehetett építeni.
Sőt, az idei varázsnap minden eddiginél népszerűbbnek bizonyult. A játékosok forgatagában Csisztu Zsusa, Oláh Gergő, valamint Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is feltűntek. Velük az ÚKTV soron következő adásában láthatnak rövid riportot.
MOA
Megunt játékot jótékony célra
Noha a játéknapon való részvétel teljesen ingyenes volt, a szervezők idén is arra kérték az érkezőket, hogy belépő gyanánt hozzanak magukkal kupakokat vagy megunt használt játékokat, hogy azokat jótékony célra ajánlhassák fel. Kanyok Éva szerint ugyanis minden család őriz olyan játékokat, amiket a kis gazdája már megunt vagy kinőtt. Ők viszont ezeket összegyűjtik, és olyan intézményekbe juttatják el, ahol a gyerekek hasznukat vehetik. Korábban több óvodának is sikerült így játékokat eljuttatni.