Didgeridoo Találkozót tartott az Előre állóhajón a Partőrségi Művészeti Egyesület. A rendezvényt nem támogatta senki, csak a jelenlévők. Az egzotikus ausztrál hangszerekkel való ismerkedésre az egzotikus hajótatra baráti ezer forint belépti díj mellett lehetett fellépni, nyugdíjas-, hajléktalan- és diákigazolvánnyal féláron. Újságíró-igazolvánnyal a jelenlegi médiacivilizáció ellen sajátos financiális tiltakozásként duplaáron. Nem vicc: megküldték a számlaszámot.
Pedig komoly dologról van szó. Él egy maroknyi alkotóközösség a Duna partján, akik közül Dömötör László fotográfus-képzőművész berendezkedett egy ütött-kopott bohémhajón a la Amszterdam, avagy Párizs. Életreszóló küldetéseként éli meg, hogy emberközeli műveket hozzon közel az emberekhez, barátaihoz és távol tartsa magától a XXI. század civilizációs ártalmakat (pl. újságírók). A didgeridoo (didzseridu) az észak-ausztráliai őslakosok fúvós hangszere. Bár leggyakrabban fából készül, megszólaltatásának módja miatt hangszertani besorolása szerint mégis a rézfúvós hangszerek családjába tartozik.
Hagyományosan a didgeridoo a termeszek által kivájt eukaliptusz fatörzsből vagy ágból készül. Ürege általában kónikus 
(„kúpszerű”), azaz a befúvás helyén kisebb keresztmetszetű, mint az alsó végén. A befúvó rész peremére gyakran méhviaszt tesznek, melynek segítségével a játékos a rést a saját szájához tudja igazítani. Felületét gyakran festéssel díszítik.
(„kúpszerű”), azaz a befúvás helyén kisebb keresztmetszetű, mint az alsó végén. A befúvó rész peremére gyakran méhviaszt tesznek, melynek segítségével a játékos a rést a saját szájához tudja igazítani. Felületét gyakran festéssel díszítik.(forrás: wikipedia)
Legutóbb didgeridoo találkozóval kedveskedett a rajongóinak, amit szokásához híven komolyan vett. Meghívta előadóként többek között Szabó Lászlót, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tuba tanszékének a tanárát egy zenetörténeti előadásra; szintén szakmai vendégelőadó volt Pálóczy Krisztina, a Néprajzi Múzeum munkatársa, aki két éve fedezte fel, hogy a múzeum birtokában felfedezhető a világ szinte összes fúvóshangszere – kivéve az ausztrál őslakosság zeneszerszámát. Ekkor alakult ki a munkakapcsolat a hajón is kiállított hangszerek gazdájával, Kerekes „Jana” Jánossal, aki elhivatott készséggel segítette a Néprajzi Múzeum munkáját is. A dohányzás- és alkoholmentes hajón zsíros kenyér és tea illata kísérte a különleges lélekhangszer zengését a napsütötte dunai délután hullámain. 