A tizenhárom aradi vértanúra és Batthyány Lajosra, az első szabadon választott magyar miniszterelnökre emlékezett az önkormányzat és a Bajza József Általános Iskola a Görgey-szobornál. Dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő felidézte: a vértanúk közül nem volt mindenki magyar, mégis a magyar szabadságért harcolt.
Az ünnepséget Mári József volt diákpolgármester nyitotta meg, ezt követően a Bajza József Általános Iskola 4. a osztályosai az iskola énekkarának kíséretében idézték fel a forradalom és szabadságharc, az aradi vértanúk és az ugyancsak aznap kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök emlékét. Ahogyan a történelemből ismert, a tizenhármak közül néhányat golyó általi, míg a többséget – a katonáknál szégyenteljesebbnek számító – kötél általi halálra ítélték.
Dr. Hollósi Antal, Újpest országgyűlési képviselője az elmúlt évek megemlékezéseit alapul véve örömét fejezte ki, hogy évről évre egyre fiatalabb korosztályok is részt vesznek az ünnepségen.
– A vértanúk megérdemlik nevük újbóli felsorolását, már csak azért is, mert közülük többen nem magyarként áldozták életüket az ország szabadságáért – kezdte beszédét.
Hollósi Antal a történelmi korról azt mondta: a reformkorban az arisztokrácia felismerte, hogy a problémákat maguknak kell megoldaniuk, és noha 1848 tavaszán Bécsben is voltak felkelések, a Habsburg Birodalom testén mégis a magyar forradalom és szabadságharc ejtette a legnagyobb sebet.
A forradalom leverésével kapcsolatban az országgyűlési képviselő felidézte: amikor az osztrákok látták, hogy nem boldogulnak, az oroszokhoz fordultak segítségért. Noha Görgey tárgyalásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy a fegyverletételért cserébe enyhébb ítéletek születhessenek.
– A szabadságharc nem volt hiábavaló, de tanulságai vannak, és így lehetett az, hogy az 1867-es kiegyezést mindkét fél eredménynek tekinthette – tette hozzá a képviselő.
Hollósi szerint a történteknek üzenete van, hiszen napjainkban is zajlottak, mondhatni, forradalmi változások, amelyeket némelyek itthon sem néznek jó szemmel, és azokat támogatják, akik úgy „szólnak bele” ügyeinkbe, hogy valójában nincsen közük hozzá.
– A vértanúk példaképeink, akik életüket adták. Noha nekünk ilyen áldozatra már nincsen szükségünk, az eredményeinket viszont meg kell védenünk, helyt kell állnunk – zárta gondolatait a képviselő.
A megemlékezés a hagyományok szerint koszorúzással ért véget. Az önkormányzat részéről dr. Hollósi Antal és dr. Tahon Róbert jegyző helyezte el az emlékezés virágait, a megemlékezők között pedig Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő, Jánszkyné Ulman Mária, a TRÖK elöljáró-helyettese, továbbá Mátésné Pataki Ágnes, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest IV. Tankerületének igazgatója, valamint iskolák képviselői is lerótták kegyeletüket.
M. Orbán András