Törvénymódosítással a sötétség ellen

  •  
  •  
  •  

Mindannyian emlékszünk a szomorúan indult, majd szerencsés véget ért esetre, amikor egy panelház hét lépcsőháza borult sötétbe, mivel tetemes tartozást halmoztak fel az áramszolgáltatónál. Négyszáznál több család minden tagja valódi veszélybe került. A lépcsőkön kívül sötétség rejtette a lifteket, a menekülő utakat. Képtelenség volt balesetmentesen akár egyetlen lépést is megtenni. Az áldatlan helyzet mindössze két napig tartott, az önkormányzat ugyanis eredményes tárgyalást folytatott a szolgáltatóval, amelynek eredményeként a szolgáltató visszakapcsolta az áramot.

A városvezetés az önkormányzati tulajdonban lévő lakások közös költségét előre átutalta, így sikerült törleszteni az adósság egy jelentős részét, és sikerült visszakacsoltatni az áramot. A társasház közgyűlése pedig új közös képviselőt választott, aki remélhetőleg a jövőben megfelelő gondossággal képviseli a társasház ügyeit.

A történtekkor, augusztus végén, Wintermantel Zsolt felhívta a közvélemény figyelmét: harmonizálni kell a vonatkozó jogszabályokat. Amíg ugyanis a villamosenergiáról szóló 2007. évi törvény megengedi a szolgáltatónak, hogy kikapcsolja az áramot, addig a katasztrófavédelemről szóló 2011. évi törvény rendelkezik a vészhelyzet elhárításáról, az élet- és balesetveszély azonnali megszüntetéséről és a vagyontárgyak védelméről.

Újpest polgármestere nyárvégi ígéretének megfelelően, benyújtotta önálló képviselői indítványát a hiányos törvény módosítására. A beadvány értelmében „a villamosenergia-ellátás kikapcsolására fizetési késedelem esetén kizárólag akkor kerülhet sor, ha e helyiségeknek a balesetek megelőzéséhez és a vagyonvédelemhez szükséges minimális megvilágítása más módon is, biztosított”. Az indítvány kitér a lépcsőházakra, menekülő utakra, továbbá liftekre, ahol minden esetben gondoskodni kell, ha korlátozott módon is a világításról.

A Parlamentnek október 8-án benyújtott módosító indítványt több fideszes politikus látta el kézjegyével. 

DIA