Aranyérmes lett a Tótka Sándor – Molnár Péter páros a férfi kajak kettesek 200 méteres számában a milánói kajak-kenu világbajnokságon. A döntőben, ha csak centiméterekkel is, a világbajnoki címvédő szerb párost és a svéd kettőst megelőzve az első helyen értek célba.
Már ünnepelt a magyar tábor, amikor érthetetlen és példátlan módon a szervezők érvénytelenítették a futamot, és pontban 12 órára írták ki a megismételt verseny rajtját.
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára akkor arról beszélt, hogy megóvják a futamot, de a versenyzők természetesen felkészültek arra, hogy újra rajtoljanak, ha az óvást elutasítják.
– Hét egység ért célba, ezen országok benyújtották az óvásukat, hiszen véleményünk szerint a futam érvényes volt – mondta a főtitkár. – Azért mert valamilyen mulasztás miatt nem tudták visszalőni a rajtot, az nem működik, hogy utólag, érvénytelenítik a futamot.
Tótkáékat nem zavarta meg a közjáték, a megismételt futamot is megnyerték az oroszok előtt, így világbajnokok lettek.
– Engem különösebben nem zavart, hogy újra le kellett evezni a döntőt – mondta az újpesti világbajnok. – Úgy voltam vele, másoknak is ugyanezt kell tenni, ráadásul mi már bizonyítottuk az első fináléban, hogy jók, ha nem a legjobbak vagyunk. A rajtra nagyon odafigyeltünk, szerencsére nem volt baj vele, aztán lapátoltunk, ahogy a csövön kifért. A célban pedig – lehet, hogy kívülről másképpen látszott –, én biztos voltam a győzelmünkben. Különben is, történelmet írtunk – mondta nevetve – mert arra a nagy öregek sem emlékeztek, hogy egy világbajnoki aranyat kétszer kelljen megnyerni valakinek. Nekünk ez is sikerült, boldog vagyok. Nincs mese, mostantól már az olimpiára koncentrálok.

(gergely)