A regölés az egyik legnagyobb múltú magyar népszokás. Pogány kori termékenységvarázsló rítus, amely a téli napfordulóhoz kapcsolódott. A kereszténység elterjedése után karácsony másnapjától január hatodikáig a regösök járták a falut, és minden háznál regöséneket énekeltek, majd ezért cserébe ajándékokat kaptak.
A regölés eredete egészen a magyar őstörténetig nyúlik vissza. A regösénekek refrénje („Haj regö rejtem”), az ősmagyar sámánok varázsigéjéből származhat, amit révülés közben mondogattak.
A regösök az ősmagyar kultúrában a sámán énekmondói, ráéneklői lehettek. A középkorban a regüs szó, mint foglalkozásnév fordul elő, valószínűleg ők voltak a király udvari énekesei, királyi együttivói. A 19. – 20. században már a regösének előadói. Énekeikben, mondókáikban a mulattatásnak fontos szerep jutott. 1552-ben HELTAI Gáspár is említi a regölést. „A mi Urunk Jézus Krisztusnak születésének napja után következik az ördögnek nagy ünnepe, a regélő hét… A sok duska italnak, a sok regélésnek nincsen semmi vége”
A regösök mindig csoportban járnak, hangszereik:láncos bot, köcsögduda, furulya, a regössíp voltak. A legénycsoportok házról házra (főleg lányos házakhoz) járnak, majd az ott lakóktól jutalmat kapnak jókívánságaikért. A regösének legfontosabb része a termékenységvarázslás, amellyel a gazdának és háznépének bőséget, jó termést, termékenységet kívánnak. Fontos szerepe szerepe van továbbá ősmagyar mitológiai elemeknek (Csodafiú szarvas) és Szent István király alakjának is.
(forrás: Wikipédia, HarmoNet)