Tüttő Kata szerint a Swietelsky zsarolja a fővárost a metrófelújítás esetleges leállításával

  •  
  •  
  •  

„Vajon jól értem, hogy a Swietelsky Vasúttechnika Kft. éppen megzsarolt azzal, hogy leállítja a metrófelújítást, ha nem kap most azonnal 18 milliárdot?”

– ezzel a kérdéssel kezdte július 13-ai Facebook-bejegyzését Tüttő Kata azzal kapcsolatban, hogy a Swietelsky nemrég belengette: ha a főváros nem fizet a cégnek 18 milliárd forinttal többet, mint amennyiről a szerződésben megegyeztek, akkor nyár végére leállhat a 3-as metró felújítása.

A főpolgármester-helyettes úgy véli, hogy a cég „érdemi alátámasztás nélkül, bemondásra” követel ekkora közpénzösszeget „egy 47,8 milliárdos szerződésre”.

A Swietelsky levélben közölte Tüttővel a követelését – gyakorlatilag ultimátumát. A főpolgármester-helyettes közölte: a városvezetés nem hagyja magát beszorítani ebbe a vállalhatatlan helyzetbe. Hozzátette, hogy ezen felül:

„az EU Régiók Bizottságának a tagjaként gondoskodni fogok róla, hogy ez a történet eljusson az Európai Bizottsághoz is”.

Tüttő elismerte, hogy a BKV vezetése hónapok óta próbál tárgyalni a kivitelezővel, mert „az állomásfelújítási közbeszerzések csúszása miatt, valóban lehet elismert többletköltség”, ám ez messze van a 18 milliárd forinttól. Kiemelte:

„A mérnökök szerint a cég által benyújtott követelés több mint felét sehogyan sem lehet szakmailag alátámasztani.”

Tüttő Kata emlékeztetett, hogy az metróalagút felújításáról szóló szerződés 2020. július 24-én jár le, és ha addig nem születik megállapodás, tényleg leállhatnak a munkálatok.

Szerinte ez a középső szakasz felújítását is veszélyeztetheti, amit a cégcsoporthoz tartozó Swietelsky Építő Kft. nyert el még tavaly.

, , , , , , , ,