Újabb térfejlesztési, zöldítési munkálatok a Főtér-parkban

, ,
  •  
  •  
  •  

Elkezdődött a Főtér-park Károlyi István út melletti, eddig mulccsal borított területének zöldítése. A munkálatok előreláthatólag decemberig tartanak, a területen új fákat ültetnek, gyepszőnyeg és automata öntözőrendszer, valamint a közeljövőben nyilvános illemhely is létesül.

Az elmúlt évek talán legjelentősebb köztéri beruházása, az Újpest szívében található több mint 9000 négyzetméteres Főtér-park a Fővárosi Önkormányzat Tér-Köz városrehabilitációs programjának segítségével valósulhatott meg. A tavaly decemberben átadott park kialakításakor elsődleges szempontnak számított, hogy családbarát, zöld közösségi teret hozzanak létre, ahová minden korosztály szívesen jár kikapcsolódni.

A Főtér-parkban több mint 5000 négyzetméternyi füves terület, több mint 100 fa és 770 négyzetméteren ültetett cserje és virág található, sétálóutakon lehet közlekedni, melyek mentén padok várják a pihenni vágyókat. Az Egek Királynéja nagytemplom előtti részen pihenőpontokat alakítottak ki sakkasztalokkal, ivókutakkal és napvitorlákkal; megújult a terület közvilágítása is, a közbiztonságról pedig térfigyelő kamerák gondoskodnak.

A projekt következő állomása az egykori parkoló helyén felépített óriás játszótér volt, melyet májusban vehettek birtokba az újpestiek. A játszótéren egyebek mellett 100 négyzetméteres óriás homokozó, kéttornyú játszóvár, többféle hinta és trambulin nyújt önfeledt és biztonságos játékidőt a gyerekeknek. A kényelmet padok és piknikasztal szolgálják, ahol a kicsik és az őket kísérő felnőttek is megpihenhetnek. A játszótér tervezése során kiemelt figyelmet fordítottak a környezetbarát anyagok felhasználására és az akadálymentes hozzáférés biztosítására.

A korábbi tervek szerint a tér egyik, korábban kihasználatlan sarkában az UP Újpesti Rendezvénytér teraszát meghosszabbító ún. „promenádot” alakítottak volna ki, ez azonban Újpest Önkormányzatának képviselő-testületi döntése alapján, a Fővárosi Önkormányzat egyetértésével nem valósul meg, mert túlságosan drága, közel félmilliárd forintos költséget jelentene. A „promenád” helyett a Tér-Köz pályázat keretében inkább igényes zöldterület-fejlesztést hajtanak végre.

A területet először termőfölddel töltik fel, majd elkezdődnek a fa- és növénytelepítések: összesen 9 fát, 1152 évelőt és 300 cserjét ültetnek el, valamint kiépítik ezen a részen is az automata öntözőrendszert és gyepszőnyeget terítenek le, valamint padokat is telepítenek. Nagyszámú lakossági kérésre reagálva az önkormányzat a közeljövőben egy esztétikus, teljesen automata és érintésmentes közterületi illemhelyet is felszerel az új, sarki parkrészre, hasonlóan a korábban a Semsey parkba és a Szilas Családi Parkba telepített, az újpestiek körében egyöntetű sikert aratott nyilvános illemhelyekhez.

A zöldterületi kivitelezési munkálatok előreláthatólag december közepén fejeződnek be, az új közterületi illemhelyet pedig a beszerzési eljárást követően, várhatóan jövő év első felében tudják telepíteni. A Szent István tér rehabilitációját a következő esztendőkben is folytatni szeretné az önkormányzat – árulta el dr. Trippon Norbert polgármester.

ÚN