Az Újpesti Napló sorozatban mutatja be az Újpesthez kötődő, megbecsülésnek örvendő egyéniségeket, tradicionális családokat. Első alkalommal az Újpesten született és itt mesteremberré lett Vizer József műbútor-asztaloshoz látogattak el.
A mester Újpesten született, és édesapja nyomdokaiba lépett, műbútorasztalos lett, 1959-ben végezte el a faipari technikumot, és rá egy évre a mesterlevelet is megkapta. A 125 éves Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában találkozunk, amelyhez ezer szállal kötődik az aranykoszorús mester. A teremben összetolt asztalok, s rajtuk ezernyi dokumentum várakozik. Fényképek, újságkivágások, oklevelek, plakátok, és más relikviák mutatják a nem mindennapi életutat.
Címzetes egyetemi hallgató
– Imádtam a szakmámat, szomjaztam a tudásra, ezért szerettem volna tovább tanulni – meséli Vizer úr. – Mivel folyamatosan képeztem magam, azt hittem, ezzel a tudással felvesznek a főiskolára. Gondolhattam volna, hogy nem járok sikerrel, hiszen „egyéb származású” besorolást kaptam, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette a bejutást. A húgom is ugyanígy járt, aki ugyancsak a faipari technikumot végezte el, pedig édesapánk kisiparos volt. Ő végül festőművész lett. Engem azzal kárpótolt a sors, hogy utóbb Sopronban 2009-ben címzetes egyetemi hallgatóvá fogadtak, elismerve a szakmai munkásságomat és a faipari szakoktatásban végzett több évtizedes tevékenységemet. Ez olyan jóvátétel, ami nem csupán rám vonatkozik, hanem azokra a sorstársaimra is, akikkel hasonlóan bántak el.
Az ifjú szakember néhány évig az Újpesti Bútorgyárban dolgozott, de soha nem lett hűtlen a családi műhelyhez, minden szabadidejét ott töltötte, míg aztán átvette a vállalkozást. Vitte tovább a hagyományokat, szépen haladt a pályán. Sorra vállalta a nehezebbn
él nehezebb, nagy szakmai kihívást igénylő munkákat. A minőségre soha nem volt panasz, egy idő után elismert műbútorasztalos lett.
Rengeteg mestermű dicséri keze nyomát. A profi mesterre felfigyeltek a külföldiek is: restaurálta például az Olasz, a Portugál, az Indonéz Nagykövetség bútorait, de még egy zongorát is újjávarázsolt a fiával. Prof. Giuseppe Manica, olasz nagykövet ezt írta: „Őszintén hálás vagyok Vizer József úrnak, amiért igen magas fokú restaurátori felkészültségével és technikájával visszaadta néhány antik bútorom eredeti, hiteles arculatát. Vizer úr Panaszkönyvébe soha nem került panasz, dicséret annál több.
Közcím: Irány Skócia
A mester egyre csak dolgozott, annyi megrendelést kapott, hogy alig győzte a munkát. Az idill azonban egyszer csak megszakadt, a bürokrácia keresztülhúzta a számításokat.
– Egyik napról a másikra a Kossuth utcai műhelyem bérleti díját több mint a négyszeresére emelték, új szabályokra hivatkozva köteleztek, hogy újítsam meg a nagy anyagi terheket és sok utána járást igénylő telephely engedélyeket. Ezekkel a feltételekkel nem újíthattam meg a bérleti szerződét, felszámoltam a műhelyt, és mindent eladtam.
Vizer József fia időközben elvégezte a közgazdasági egyetemet, majd Aberdeenbe telepedett. Fia meghívására a mester is ellátogatott Skóciába, megtetszett neki az ottani élet, elhatározta, itt éli tovább az életét. Megtörtént a családegyesítés, megkapta a letelepedési engedélyt.
A magyarországi szál azonban elvarratlan maradt. Ott állt a gödi ház üresen, és Újpesten maradt sok barát. Vizer úr évente többször hazautazott, egykori iskoláját is többször felkereste.
Díj a legjobbaknak
A sérelmeket félretéve meglepő lépésre szánta el magát, fiával édesapja emlékére díjat alapított. Az elismerést a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola egy-egy tehetséges diákja kapja évenként.
– Valóban sok sérelem ért, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a személyi igazolványomban az szerepel, Újpesten születtem – folytatja. – Nem feledem azt sem, mennyi mindent kaptam az iskolámtól, a tanáraimtól. Én 1955-től 1959-ig ebbe a faipari technikumba jártam, igaz, akkor a Korvin utcában működött. Édesapámtól is rengeteget tanultam, kiváló mesterember volt, ő előtte is tisztelgek e díjjal. Arról nem is beszélve, hogy sok egykori osztálytársam, barátom ma is Újpesten él. Valamikor Újpest az asztalosok fővárosa volt.
A Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában a tanév végén kiállítás keretében, az épület aulájában, a legtehetségesebb tanulók munkái megtekinthetők. Ekkor adják át a végzősöknek a technikusi oklevelet és a Vizer-díjat is. Első alkalommal, 2009-ben Fekete Zsuzsanna Szilvia vörösfenyőből készült erdélyi konyhaasztala tetszett legjobban a zsűrinek. Tavaly Gulydi Gábor diófa bútorával érdemelte ki a díjat. Ők már kész szakemberek, aligha lesz gond az elhelyezkedéssel, gondolnánk, de Vizer úr, nem túl optimista e tekintetben. Szerinte az iskolából mindig kijön egy-két kiemelkedő képességű gyerek, ami gyönyörű, csak az a baj, hogy a társadalom nem tud mit kezdeni velük. A munkájukra nincs fizetőképes kereslet, de a jövő nem reménytelen.
Egyébként Vizer úrnak elég lesújtó a véleménye a hazai szakképzésről. Kivételként említi a Kozma középiskolát, itt jó úton járnak, de úgy véli, meg kell fordítani az elméleti és a gyakorlati képzés arányát, sokkal nagyobb teret kell adva az utóbbinak.
Vizer József részt vesz a szakmunkásképzésben, annak átalakításban. Időnként kikérik a véleményét, tárgyal a kamarával, vizsgáztat, tanácsot ad annak, aki kéri. Naptára tele van, időpontokat egyeztet, meghívásoknak tesz eleget.
Ádám Tamás