Idén november 17-én lesz 150 éve, hogy Pest, Buda, illetve Óbuda egyesüléséből létrejött Budapest. Ennek örömére 2023-at emlékévvé nyilvánította a főváros vezetése. A Budapest 150 elnevezésű jubileum szervesen kötődik a Budapest Könyvfőváros kulturális rendezvénysorozathoz, és természetesen Újpest sem marad ki a születésnapból.
Az ünnepi év eseményeinek tervezése még 2021-ben indult, csúcspontja pedig a tervek szerint a Lánchíd átadása lesz. A konkrét eseménysorozat pedig idén január 24-én, a Budapest Nyitány című zeneszerzői pályázat meghirdetésével és a Budapest Drámapályázat díjátadójával vette kezdetét.
Karácsony Gergely az Örkény Színházban rendezett eseményen kiemelte, hogy
„egységes várossá nem az elismerő okirat tette Budapestet, hanem a benne élőktől vált és válik azzá minden egyes nap”.
Korábban Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes az emlékév kulturális jellegét kidomborítva a következőképpen fogalmazott a rendezvénysorozatról:
„Mi olyan fővárosért dolgozunk, ahol a kultúra mindenkié, a kultúrához való hozzáférés a lehető legszélesebb, és határozott célunk a kulturális szegénység radikális csökkentése.”
A tervek szerint ennek jegyében Budapest vezetése új kulturális tereket is avat idén: várhatóan átadják a Merlin Színházat, az új Budapest Galériát és egy új kulturális centrumot a Margitszigeten.
Az újpesti önkormányzat a képviselő-testület január 19-ei ülésén hagyta jóvá, hogy az Újpesti Kulturális Központ élhessen a Budapesti Művelődési Központ által meghirdetett közművelődési projektpályázat lehetőségével. A Bedő Kata kultúráért felelős alpolgármester által beterjesztett javaslat szerint a pályázat keretében Újpestnek is lehetősége lesz komplex módon megjeleníteni a kerület sajátosságait. A sikeres pályázat nyolcmillió forintos kulturális támogatással gazdagíthatja a IV. kerületet, amelyből
„a jubileumi emlékév kulturális programjaihoz kapcsolódóan Újpesten megrendezésre kerülő kiállítás, rendezvény, könyvkiadás, filmvetítés megvalósítására nyílik lehetőség”.
A programsorozat egyik fókusza a könyv lesz: a Budapest Könyvfőváros program kapcsán dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója úgy fogalmazott, hogy a legfontosabb cél az olvasás közösségi élménnyé tétele és a főváros történeti és kortárs könyvkultúrájának bemutatása.
Ebben nálunk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Király utcai tagkönyvtára játssza majd a főszerepet, amelynek vezetője, Goldoványi Zoltán elmondta, hogy elsősorban családoknak szóló programmal készülnek, illetve májustól augusztusig minden hónapban újpesti kötődésű írókkal, költőkkel és képzőművészekkel folytatott beszélgetésen vehet részt a közönség a könyvtár olvasóligetében.