Újpest Önkormányzatának rendkívüli közleménye gyermekvédelmi ügyben tett intézkedésekről

, , ,
  •  
  •  
  •  

Újpest Önkormányzatának tudomására jutott, hogy az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett táborban két kiskorú között szexuálisan félreérthető magatartás történhetett.

Az esetről történt tudomásszerzést követően Újpest Önkormányzata azonnal és haladéktalanul vizsgálatot rendelt el a tábort szervező önkormányzati cégnél. Ezen vizsgálat alapján az önkormányzat tudomására jutott információkat és iratanyagot a hatályos gyermekvédelmi jogszabályoknak megfelelően haladéktalanul eljuttatta az illetékes rendőrkapitányságra, valamint továbbította az Újpesti Gyermekjóléti Szolgálat részére. Azt, hogy a két kiskorú között valójában mi történhetett, a törvényi előírásoknak megfelelően a hatósági eljárásokban kell kivizsgálni és tisztázni.

Mindazonáltal az eset ismert körülményeit figyelembe véve, a gyermekvédelem súlyára való tekintettel, valamint cégvezetői felelősségi körét mérlegelve, a tábort szervező Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetője úgy döntött, hogy azonnali hatállyal lemond ügyvezetői tisztségéről.