Egy év múlva ilyenkor már az utolsó simításokat végzik a restaurátorok Marshalkó János alkotásain. Felállításuk, vagyis 1852 óta sok viszontagságon mentek keresztül. Tényleg: azt tudták, hogy az oroszlánok nem egyformák? Nyelvük pedig igenis van; felső fogsoruk viszont nincs. Egyikükben pedig még egy töltényt is találtak.
Darabokra szedve állnak egy félreeső, teljesen feltűnésmentes újpesti műhelyben a Lánchíd oroszlánjainak darabjai. Azért darabjai, mert az alkotásokat már a kezdetekkor három-három elemből állították össze. A tömegük ugyanis tekintélyes: egy példány annyit nyom, mint egy városi busz. A mozgatásuk pedig nemcsak 1852-ben, hanem még ma is komoly feladat.
Fotó: Várai Mihály / Újpest Média
Nehéz idők tanúi
Az oroszlánok több mint 90 esztendőt töltöttek a helyükön viszonylagos háborítatlanságban. Azért csak viszonylagosban, mert a szálló por, a pára, az időjárás hatásai természetesen nyomot hagytak a sóskúti mészkőből készült alkotásokon. De ez mind semmi volt ahhoz képest, amikor a nácik 1945. január 18-án felrobbantották a hidat.
Fotó: Várai Mihály / Újpest Média
Nem hirtelen akció volt ez: a német utászok már két hónappal korábban aláaknázták a főváros átkelőhelyeit, készülvén arra, hogy ha a hadiszerencse úgy alakul, elvágják üldözőik útját. A szovjetek sem voltak sokkal különbek, ők is tervezték a hidak megsemmisítését (légicsapásokkal, ágyúzással), hogy a Duna két partján lévő ellenállókat elszigeteljék egymástól.
Fotó: Várai Mihály / Újpest Média
A robbantást a pesti oldalon lévő szobrok szenvedték meg jobban, talapzatukat újra kellett építeni a háború után. Így tehát azok viszonylag újak. A budai hídfő könnyebben megúszta az ostromot, így a posztamenseket a szükséges állagmegóvásokon túl nemigen bolygatták. Emiatt viszont azokat mára már annyira kikezdte az idő, hogy újakat kell építeni helyettük.
Régi kihívások, új módszerek
De vissza az oroszlánokhoz. Az elmúlt emberöltők alatt sok javítást végeztek rajtuk, és bár mindig törekedtek az adott korban elérhető legjobb anyagok használatára, azoknál azonban ma már vannak korszerűbbek. Voltak olyan pótlóanyagok, amelyeknek sótartalma az eredeti kőzetet károsította, és olyanok is, amelyeknek a hőtágulási tulajdonságai tértek el radikálisan a befogadó kőétől. Így egyes beavatkozások hosszabb távon csak újabb gondokat okoztak.
Fotó: Várai Mihály / Újpest Média
A por és az autóforgalomból adódó lerakódások, szennyeződések mellett algák és mohák is megtelepedtek a szobrokon. Érthető: a folyó feletti mikroklíma, az oroszlánok fejét jellemző tagolt felület és a porózus mészkő találkozása megfelelő környezetet biztosított ehhez.
Fotó: Várai Mihály / Újpest Média
Nem mindent lehet mechanikai úton letisztítani, egyes szennyeződéseket vegyi anyagokkal is fel kell lazítani. A takarítás hónapokig tart, ezt a folyamatot szabad téren végzik. Innen kerülnek be a szobrok darabjai a restaurátor-műhelybe, ahol már a sérülések kijavítása, a pótlások elkészítése a fő feladat. Vagy éppen el kell távolítani valamit, amit soha, senki nem szánt oda: az egyik oroszlánba befúródva például világháborús töltényt is találtak a szakemberek. A műveletek előtt egy részletes kártérkép készült, ez rögzíti a különböző tennivalókat.
Megszépülnek, de régiek maradnak
A cél egyébként nem a felújítás; legalábbis nem abban az értelemben, hogy a végeredmény egy vadonatúj hatású alkotás legyen. Történeti értéke is van a szobroknak, a kontextusukat az épített és a természeti környezet adja, több mint másfél száz évet őriznek, ezért fontos, hogy az általuk sugárzott érzések, hangulatok megmaradjanak. Vagyis a – nevezzük inkább így – rendbetétel célja, hogy jó állapotúra hozva megőrizzék a szobrok eredeti, de sokat látott állapotát, illetve hogy a későbbi állagromlást megelőzzék vagy minél inkább elodázzák. Ennek érdekében felületkezelést is kapnak majd, ha visszakerülnek eredeti helyükre, 2022 decemberében.
