Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök meghívására Rómából Magyarországra látogatott Pierluigi Cameroni, a szalézi család egyetemes posztulátora és megerősítette, hogy Sándor István szalézi szerzetes testvér, vértanú boldoggá avatása elérkezett az utolsó szakaszához.
Szombaton, szeptember 1-én délelőtt a posztulátor részt vett a tartományi tanács ülésén, majd találkozott a szerzetesekkel és a szalézi család azon tagjaival, akik a szaléziak közeli munkatársai és kapcsolatban vannak a boldoggáavatással. A beszélgetés során elmondta, hogy nagyon gyorsan alakul és igencsak előrehaladott Sándor István szalézi testvér ügye, hiszen néhány év alatt lezárult mind az egyházmegyei, mind a római szakasza az eljárásnak. 2006 és 2008 között volt a magyar és 2008-ban kezdődött a római szakasz, és miután a teológiai és a történelmi bizottság bírái is továbbengedték, a bíborosi kollégium kongresszusának döntése van soron. Ha ők is pozitívan bírálják el Sándor István ügyét, akkor XVI. Benedek pápa engedélyezi a vértanúságról szóló dekrétum kiadását. Amint ez is megvan, jöhet a boldoggáavatás, ami itthon, Magyarországon zajlik majd.
Cameroni azt is elmondta, hogy mivel vértanúságról van szó, sokkal hamarabb megtörténhet a boldoggáavatás, nincs szükség csodákra, csupán a hitből fakadó vértanúságot kell bizonyítani. A posztulátor kihangsúlyozta, hogy Sándor István ügye a magyar Szalézi Tartomány és az egész magyar Egyház ügye. Terjeszteni kell a hírét, megismerni és megismertetni személyét, imádkozni a közbenjárásáért, az imameghallgatásokról pedig hírt kell adni, tudomásul kell hozni minél szélesebb körben. A jelenlévőknek példákat sorolt fel és körvonalazta, mi a teendő, hogy a boldoggáavatásra mielőbb sor kerüljön, hiszen ennek időpontja még nem ismert.
A magyar szaléziak még egy boldoggá avatási ügyben érdekeltek – emlékeztetett a posztulátor: Vándor József kubai szalézi misszionárius ügye is jól halad. A dorogi születésű Vándor atya boldoggáavatását a kubai szaléziak kezdeményezték – tájékoztatta szerkesztőségünket Lengyel Erzsébet, szalézi sajtóreferens.
Magyar Kurír
Szolnokon született, 1914-ben. Fémipari szakiskolát végzett, majd vasesztergályosként helyezkedett el. 1936-ban lépett be a szaléziak közé mint segítő testvér, s nyomdászként dolgozott a rend rákospalotai nyomdájában. 1941 és 45 között híradósként részt vett a II. Világháborúban.
Leszerelése után munkásfiatalokkal foglalkozott a rákospalotai KIOE-ben (Katolikus Ifjúmunkás Szervezet). A szalézi rend fenntartott egy fiúnevelő intézetet is (Clarisseum), ahova a legszegényebb családok iskolásgyermekeit fogadták be; itt dolgozott Sándor István. A Clarisseumot, a többi katolikus intézethez hasonlóan, feloszlatta a rendszer.
1949-ben az ÁVH fel akarta duzzasztani állományát, s ehhez árva és munkás származású gyermekeket választottak, akikből jó kommunistát lehet nevelni. A legjobbakat a „pártőrség” tagjaivá képezték ki, s tiszti rangot kaptak. Feladatuk a párt vezetőinek, Rákosinak, Gerőnek személyes védelme volt. A szaléziak neveltjei közül is többen kerültek így az ÁVH kötelékébe, ám ők továbbra is kapcsolatot tartottak a szerzetesekkel.
Sándor István a szerzetesrendek feloszlatása után gyári munkásként dolgozott, s rendszeresen összejárt volt diákjaival és azok barátaival a Clarisseumban vagy magánlakásokon. Megpróbáltak az egyházüldöző diktatúra ellenére katolikusnak maradni, s másokat is ebben segítni. Ám közösségük nem maradhatott észrevétlen: 1952-ben egy tagjukat, egy 15 éves lányt elfogtak, s kínzással kiszedték belőle a csoport tagjainak, s a vezető szerzetesnek nevét. Alig hogy kiadták az elfogatóparancsot, Sándor Istvánt egy párttag ismerőse értesítette a történtekről. Tartományfőnöke erre előkészítette disszidálását. Hamis iratokat készítettek számára, s megszervezték az embercsempészt, aki Ausztriába viszi. Sándor István azonban úgy érezte, nem menekülhet el, amikor tanítványai életveszélyben vannak; úgy döntött, kész a vértanúságra és marad.
Rövid ideig álnéven bújkált, s igyekezett erőt adni övéinek. Ám beárulták hollétét, s több szalézi szerzetessel együtt letartóztatták. Rákosi a huszonéves ávós tisztek azonnali elítélését kívánta. A vád ez volt: Sándor István fegyveres csoportot, összeesküvést szervezett az állam megdöntésére, s „be akart épülni az állambiztonsági rendszerbe”.
A koncepciós perek egyik fő eleme a vádlott „beismerő vallomása” volt, amit válogatott kínzásokkal próbáltak megszerezni. Az egyik letartóztatott szalézi kispap halálos sérüléseket kapott a kínzások során. 1953 márciusában meghalt Sztálin, s az ÁVH utasítást kapott, hogy minden államellenes ügyet mielőbb „zárjanak le”. A törvényesség látszatához szükség volt beismerő vallomásra, ám ezt Sándor Istvánék kínzásaival sem tudták kikényszeríteni. Erre azt mondták a vádlottaknak, ha beismerő vallomást tesznek, amnesztiát kapnak. Erre ők „bevallották”, hogy bűnösök államellenes összeesküvésben, sőt, egyikük még azt is, hogy megölt egy szovjet katonát.
Az ígért amnesztia azonban elmaradt: 1953. V. 23-án a Magyar Népköztársaság Katonai Bírósága Sándor Istvánt, 3 társával együtt, kötél általi halálra ítélte. További 7 fiatalt 8–15 év börtönre, s velük 3 szalézi atyát is 10–15 évre ítéltek el.
A halálos ítéleteket, egy kivétellel, 1953. június 8-án végrehajtották.
Hogy Sándor István holttestét hová temették, nem tudjuk, ezért emlékét csak lélekben őrizhetjük.