„Ez a nap nemcsak a hősökről, hanem rólunk is szól, emlékezőkről.” – mondta a március 13-án tartott megemlékezésen Stock Mátyás, az Újpesti Bródy Imre Gimnázium És Általános Iskola tanulója, aki két diáktársával, Dárdai Blankával és Huszár Lillával verset is írt az alkalomra.
Az ünnepi beszéd után a jelenlévők közösen hajtottak fejet a szabadságharcban vitézségével kiemelkedő szerepet vállaló Lebstück Mária huszár főhadnagy, Éber Nándor haditudósító, valamint Mészáros Gábor vörössipkás honvéd sírjánál a Megyeri temetőben.
Először Újpest Önkormányzatának nevében helyeztek el koszorúkat a síroknál, majd mindenki, aki újpestiként szeretett volna megemlékezni 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.
Lebstück Mária 1879-ben költözött fiához, Újpestre, a Csokonai utcai ház falán emléktábla is jelzi nagyságát. A bécsi forradalom kitörésekor férfiruhába bújt, és Károly néven csatlakozott az egyetemi légióhoz. Küzdött a márciusi és az októberi bécsi forradalom idején is, majd Magyarországra szökött. Lebstück Máriának Huszka Jenő és Szilágyi László operettje, a Mária főhadnagy és egy ez alapján készült film állított emléket.
A következő sírnál, Éber Nándor emléke előtt tisztelgett a tömeg, aki a külügyminisztériumban Batthyány Kázmér titkára, majd Garibaldi ezredese volt, mindemellett pedig a Times tudósítója. Élete utolsó éveit Újpesten töltötte.
A koszorúzás Mészáros Gábor vörös sipkás honvéd sírjánál ért véget, aki Újpest legidősebb polgára is volt. 109 éves korában hunyt el, családjának leszármazottai minden évben gondozzák a sírt és kijönnek az ünnepségre. „Mészáros Gábor az utolsó ’48-as honvéd volt, és Újpest legidősebb polgára. A Fővárosi Temetkezési Vállalathoz fordultam, így ötven évre megváltották a sírját, előtte mindig mi váltottuk meg.” – meséli Dr. Nagy Józsefné, a szabadságharc katonájának dédunokája.
V.G.