Válságban a Tungsram – Lekapcsolják a villanyt?

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Április 4-étől egyhetes részleges gyárleállást tartott a Tungsram. Húsvét után ismét országszerte felvehették a munkát a patinás cég dolgozói. Az újjáalakuló Tungsramot a legrosszabbkor érintette a koronavírus és az orosz-ukrán háború nyomában járó gazdasági válság.

Jörg Bauer, a társaság elnök-vezérigazgatója a sajtóban arról beszélt, hogy miután az idei első negyedév sem úgy alakult, ahogy tervezték, a cég részleges gyárleállásra készül áprilisban, hogy „áttervezhesse kapacitásait a vevői igényekhez képest, és a meglévő készleteit is eladhassa”.

Április 4-étől egy hétre 90 százalékkal visszafogták a termelést. A nagykanizsai gyár LED-részlegén viszont egészen április 22-éig állni fog a munka, ezért az érintett dolgozóknak erre az időre szabadságot adnak ki.

Mehlhoffer Tamás, a Tungsram kommunikációs igazgatója az Újpesti Naplónak elmondta, húsvét előtt állt le a Tungsram újpesti részlege, ám a munka felfüggesztése nem érintette a központot.

„Nem egyedi eset, hogy leállt a gyártás, hiszen minden évben van gyárleállás, és nemcsak a Tungsramnál, hanem valamennyi szektorban tartanak szünetet. Ezen a héten már ismét dolgozunk, újraindul a gyártás, hiszen teljesítenünk kell a vállalt szerződéseket.”

Mehlhoffer Tamás kifejtette: a pan­démia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot, és csak azonnali kormányzati segítség tenné lehetővé a történelmi magyar márka fennmaradását. A szükséges átalakulási munkát és a fejlesztéseket nem lehet úgy elvégezni, ha a vállalatnak folyamatosan a túlélésért kell küzdenie. A Tungsram két területen kér – lehetőleg azonnali – segítséget a kormányzattól és az önkormányzattól.

Mehlhoffer Tamástól megkérdeztük, történtek-e már tárgyalások a kormányzat és a cég között, azonban a kommunikációs vezető nem nyilatkozott az esetleges konkrét lépésekről. Ami a kéréseket illeti, megtudtuk, a Tungsram azt kérte a kormánytól, hogy létesítsenek olyan energiatakarékossági programokat Magyarországon, amelyekben részt vehet a gigavállat. Célszerűnek látnák európai uniós szinten az energiafogyasztást visszafogó programok bevezetését és az újrahasznosítás nagyobb mértékű támogatását, mert így csökkenhetne az EU oroszországi energiahordozóktól való függése.

“A megrendelőink és a vevőink ugyanis már nem csupán lámpákat akarnak vásárolni, hanem világítástechnikai megoldásokat. Választ keresnek arra, hol lehet takarékoskodni, a Tungsram tud ebben segíteni. Képesek vagyunk az előzetes felmérések után olyan komplett világítástechnikai terveket készíteni, amelyek révén akár az áramköltség felét meg lehet spórolni. Megrendelés esetén pedig végigvisszük a teljes energiatakarékos beruházást. A Tungsram azt szeretné, hogy a kormány országszerte indítson ilyen átfogó energiatakarékos programot”

– fejtette ki Mehlhoffer Tamás. Ugyanez vonatkozik az önkormányzatokra is: a cég szívesen megtervezné és meg is valósítaná önkormányzati irodaházak, sportcsarnokok és kültéri eszközök teljes körű és energiatakarékos világítását. A Tungsram másik kérése sokkal prózaibb: azonnali tőkeinjekciót szeretne a kormánytól, viszont további hitelre már nincs szüksége.

Ami a kialakult nehéz helyzet hátterét illeti, a világszerte növekvő energiaárak miatt folyamatosan dráguló termékekkel nehéz versenyben maradni az olcsó kínai LED-lámpákkal szemben. A háborús konfliktus miatt ráadásul a Tungsram kénytelen volt néhány futó külföldi projektjét is idő előtt leállítani, ami szintén nem kedvez a 2020-ban és 2021-ben is veszteséget termelő cég számára.

Szeretnénk nyomatékosítani, hogy nem a Tungsram az egyetlen hazai vállalat, amely nehéz helyzetbe került az utóbbi évek sajnálatos gazdasági történései révén. Bár mi kezdtük meg a sort, hamarosan több cég is jelezni fogja, hogy segítségre szorul. Azt is hangsúlyoznám, hogy a jelenlegi nehézségeink egyáltalán nem befolyásolják a gyártást és a vevők kiszolgálását – szögezte le a Tungsram kommunikációs vezetője.

Az is megjelent a médiában, hogy a Tungsram februárban felmondta a 2023-ig hatályos kollektív szerződés három pontját, amelyek a felmondási idő, a végkielégítés és a csoportos létszámcsökkentés esetén érvényes, a munkavállalókat védő és részükre magasabb juttatási elemeket biztosító rendelkezéseket tartalmaztak. Ennek következtében 2022 májusától munkáltatói felmondás esetén – életkortól és a vállalatnál ledolgozott időtől függően – 2-től 8,5 hónapig terjedő mértékben kevesebb összeget kapnának az eddigieknél az érintett dolgozók. A cég azt is felmondta, hogy a jövőben a házastársakat együtt is el lehet bocsátani. A kommunikációs vezető kérdésünkre elmondta, korábban a cég magasabb végkielégítést fizetett, mint amit a munka törvénykönyvében előírnak.

„Sajnos a jövőben ezt már nem engedheti meg magának a Tungsram.”

Arra a kérdésre, hogy tervez-e a patinás vállalat tömeges elbocsátásokat, Mehlhoffer Tamás azt válaszolta, folyamatosan vizsgálják a forgatókönyveket, miképp lehet a vállalatot gazdaságilag prosperálóvá, versenyképessé tenni.

Pedig a cég korábbi fejlődési potenciálját jól jelezte, hogy a vállalat tavaly Informatikai Innovációs Díjat nyert a Magyar Innovációs Nagydíjon a beltéri mezőgazdaság terén kiemelkedő eredményt jelentő vertikális farm koncepciójával, illetve a wolframszál izzógyártáson túli – például távműtéti, robotsebészeti – felhasználása terén elért előrelépésekkel.

Szintén 2021-ben együttműködési megállapodást kötöttek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel egy közös kutatóintézet és kihelyezett tanszék alapításáról.

Dicső múlt, de veszélyben a jövő. Információink szerint a kormány eddig nem méltatta válaszra a céget – nyilatkozta április 13-ai sajtótájékoztatóján Varju László a Tungsram által a kormány számára javasolt mentőövekkel kapcsolatban. Újpest országgyűlési képviselője szerint az állam tétlensége miatt „a vállalat múltja, jelene és jövője egyaránt veszélyben forog”.

Varju László (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

A Demokratikus Koalíció politikusa arra is kitért, hogy bár a szakszervezet nem volt tétlen a kollektív szerződés felmondását és a cég válságát illetően, mára ők is leginkább az állami segítségben látják a megoldást.

A munkahelyek megőrzése érdekében Varju László a következő kérdésekkel fordul a kormányhoz, illetve az illetékes Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez:

  • Mit kíván tenni az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a kormány a Tungsram, illetve a vállalat dolgozóinak érdekében?
  • Mennyi állami és európai uniós forrást biztosítottak eddig a cég számára?
  • Mi a garancia arra, hogy a vállalat dolgozói nem kerülnek utcára a következő hetekben?

A képviselő hozzátette: Nem történhet meg, hogy a választás utáni, két kormány közötti időszakban egy nagyvállalat ilyen lehetetlen helyzetbe kerüljön.

BJ–TT