amiket sosem felejt el az ember. Tudja, érzi, ez most egy olyan nap, ami örök emlék marad.
Beleég a retinámba, ahogy a kislányom ragyogó arccal újságolja: Anya, elindult a karrierem, majd büszkén, szépen artikulálva, hangosan szavalni kezdi, hogy: „Vannak napok, melyek nem szállnak el, /De az idők végéig megmaradnak,/
Először Juhász Gyulára gondolok. Milyen jó lett volna ismerni őt, vagy bárkit a Nyugatosok közül, bárkit a régi nagyok közül. Aztán arra gondolok, hogy ezt a napot sosem felejtem el. A lányom büszkeségét, hogy szerepelhet az iskolai ünnepi műsorban. A március 15-e a kedvenc ünnepem, mondja boldogan, mert azt érzi, ez a szereplés mérföldkő az életében. Honnan tudjuk, hogy ez egy olyan pillanat, egy olyan nap, egy olyan ember? Honnan tudjuk, hogy ez most fontos, meghatározó, sorsfordító, felejthetetlen? Ha visszamehetnék az időben, de nem ismerném a magyar irodalmat, történelmet, és szembejönne velem egy sármos, barna, szakállas férfi , bemutatkozna, lehet, kezet is csókolna, és azt mondaná: Juhász Gyula vagyok, vajon megérezném, hogy ez egy végzetesen nagy név, nagy ember, nagy idő? Vagy ha még régebbre mehetnék vissza, mondjuk egészen 1848-ig, mi lenne velem? Hol élnék? Itt, mint most, Budapesten? Milyen lenne az életem? Tudnék németül? Tudnék magyarul? Gazdag lennék vagy szegény? Mi lenne a vesztenivalóm? Lenne fiam, férjem? A fiam, a férjem márciusi ifjú lenne? Mit csinálnék én akkor? Mit mondanék nekik? Sírva könyörögnék, hogy Édeseim, Drágáim, ne menjetek sehova, maradjatok itthon, ne harcoljatok, nem érdekel a nyelv, nem érdekel a nemzet, nem érdekel a szabadság, csak az élet, az a fontos. Élni bármi áron, bármilyen körülmények között. Vagy azt mondanám, menjetek, harcoljatok, mert ezt kell most tenni, az élet annyit ér, amennyire magad tudod becsülni benne? Mit választanék? Megérezném, mit kell mondanom? És milyen nyelven mondanám? A lányok mit csináltak akkor?
Az 1848-49-es szabadságharc a nemzeti identitásunk alapköve és az újkori magyar történelem legmeghatározóbb eseménye. Szerves része az akkori, egész Európán átvonuló forradalmi hullámnak. Erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az egész térségben ez volt az egyetlen annyira erős felkelés, ami eljutott a katonai ellenállásig és csak a Cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni. És én ennek a harcnak köszönhetem, hogy leírhatom ezeket a szavakat, ezen a nyelven, ebbe az újságba, és ennek a harcnak köszönhetem, hogy a lányom ezen a nyelven szavalhat Juhász Gyulától. Juhász Gyulát is ennek a harcnak köszönhetem.