Őszintén remélem, hogy Budapesten szebb városháza nincs egyik kerületben sem, mint az újpesti. Igazi jelképe a hajdan önálló városnak. Ott pompázik valóban a város kellős közepén, annyira díszes, amennyire illik a funkciójához, és annyira tekintélyes, amennyire szükséges. Bárki messziről tudhatja, mert láthatja, hogy az ott a városháza, más nem is lehetne. A város ügyeinek intézésére találták ki, és annak megfelelően valósították meg.
Időközben, az adminisztráció fejlődésével, mintha kinőtte volna önnön hatáskörét, de attól még egy és oszthatatlan, ha a szemközti épülettel – funkcióit tekintve – osztódott is kicsit, de az maradt, ami volt: a Mi Városházánk! Kissé ódon eleganciájával, nyugodt, kiegyensúlyozott belső tereivel, kellemesen elegáns dísztermével. Úgy, ahogy egy városházához illik. Biztosan vannak zsúfoltabb napjai, de aki ott belép, az tudja, az érzi, hogy hova lépett be?
Vajon hány fiatal – vagy már nem éppen fiatal – mondta ki a boldogító igent a házasságkötő teremben, hány pici újpesti vált igazi, tősgyökeres újpestivé szerető családja körében a tekintélyes falak között? És ne feledkezzünk meg arról, hogy Bartók Béla is adott zongorakoncertet a díszteremben 1905. május 25-én, majd 1921. április 25-én.
Ezen fellelkesülve magam javasoltam, mint a kerületi kultúrbizottság tagja, hogy meg kellene próbálni újra!
Meg is próbálták, volt is érdeklődés, de azután elhalt a dolog. Több marketing, meg jól átgondolt programok és vonzó műsorpolitika kellett volna hozzá. Mert a díszterem adott, a központi fekvés adott, az épület meghatóan szép.
Ezt jól tudta az én kedves barátom, kollégám és azt mondta, esküvője lesz, és mi lenne, ha a városháza dísztermében tartanák? Nekem tetszett az ötlet, mert akkor kezdtek szaporodni az úgynevezett KISZ esküvők. Ezekben semmi politika nem volt, csak kultúra. Amennyi belefért! Versek, zenék, dalok! Össze is állítottunk mi 1976-ban, egy jeles napra a programot a Naszvagyi Vilivel, meg a Nyári Pistával, de az úgynevezett slusszpoén még nem volt! Végül választottunk és döntöttünk: legyen Hendel: Hallelúja kórusa, mert a szárnyaló örömöt annál magasztosabban aligha lehet kifejezni.
Így is lett. A szertartás zárásaként feldörgött a Hallelúja kórus a kerületi Pártbizottsággal majdnem szemben, a városháza dísztermében. Én vártam, hogy hétfőn áthívatnak megkérdezni, hogy ki állította össze ezt a műsort, de a „tetemrehívás” elmaradt. Ezúttal a zene, az állam és az egyház jól megfértek egymással.
Réti János