Újpesten született, itt nőtt fel, majd elhagyta az országot, és dobverővel a kezében bejárta a világot. Hazalátogatott a Svájcban élő Szigeti Béla.
Szigeti Béla 1945-ben született Újpesten, már gyermekkorában dobos akart lenni. A szintén újpesti, világhírű dzsesszdobos Kőszegi Imrével volt közös hangszeres vizsgájuk, ahol Szigeti Béla kapta a jobb minősítést. Jellemzően erre a történetre szerényen nem reagál, csak annyit mond, hogy Kőszegi nagy dobos.
Újpestről viszont szívesen beszél. – Bárhová vetett is a sors, mindig erőt adtak erős újpesti gyökereim. A családom, a neveltetésem, gyermekkori barátaim, akiktől ugyan természetesen kissé eltávolodtam, de most is nagy örömmel láttuk viszont egymást – mondja.
Szigeti Béla zenélt az Újpesten a máig legendás Bajtala-trióban, a Metróban és a Piramisban is. A zenekarok mellett sokáig – a korszakra jellemzően – vendéglátós zenéből is élt. Meséli, hogy ugyan szerette, hogy zenél, bejárja az országot, és nagy zenészekkel dolgozik, viszonylag jól él, mégis elhagyta az országot. – Egyszerűen világot akartam látni, amire, ugye, akkoriban itthon nem volt lehetőség. Som Lajos, a Piramis basszusgitárosa szólt, hogy menjünk ki Frankfurtba zenélni. Ő intézte az útleveleket, szervezte az utat. A bátyám akkor már Ausztráliában élt, ezért addig nem is kaphattam útlevelet. De így ’73-ban én is disszidáltam.”
Muzsikált majd mindenhol Európában, New Yorkban, Ázsiában és Ausztráliában is. Az ötödik kontinensen a testvére, az – akkor már szintén kiutazó – édesanyja és a legendás basszusgitáros, Orszáczky Jackie is próbálta maradásra bírni, de ő inkább továbbállt.
- Valahogy mindig mennem kellett, nehéz volt letelepednem, pedig megpróbáltam párszor. Végül Svájcban találtam otthonra. Régóta Bázelben élek, ott van a családom is.
Szigeti Béla háromszor nősült, és ugyanennyiszer vált el, egy lány és egy fiú büszke édesapja. A gyerekek kiválóan beszélnek magyarul, mindig is figyelt arra, hogy tisztában legyenek a gyökereikkel. Először harmincöt év után látogatott haza, hogy a gyerekeinek megmutassa, honnan is indult világ körüli útjára.
– Újpest nagyon sokat változott az utóbbi évtizedekben, alig hasonlít arra, amit annak idején itt hagytam, mégis nagyszerű hazajönni. És sok szép helyen jártam a világban, de az biztos, hogy a Balatonnál szebbet még sosem láttam. Szerencsére ezt a gyerekeim is így gondolják.
Egy hétig volt itthon, egykori zenésztársai, gyermekkori barátai – Szunyoghy András grafi kusművésszel az élen – egy sörözőben szerveztek összejövetelt Szigeti Bélának. – Remekül éreztem magam, nagyon jó volt látni a régi barátokat. De bármilyen jó is volt itthon, most már mennék haza.
J. M.