A sztársportolók életét ugyanolyan érzelmek irányítják, mint a hétköznapi emberekét. Hajdan a tiltott kapcsolat akár az életükbe is kerülhetett.
SZŰCS – KOVÁCS
Mint Szűcs Sándornak, az Újpesti TE válogatott futballistájának, akinek a kedvese Kovács Erzsi volt, a negyvenes-ötvenes évek ünnepelt táncdalénekesnője.
Disszidálási kísérletük, elfogásuk, majd a labdarúgó kivégzése 1951-ben közismert tragikus történet. De szerencsére nem minden sportolói románc végződött halállal.
KUTAS – KELETI
Keleti Ágnes, minden idők legsikeresebb magyar sportolónője – öt arany-, három ezüst- és két olimpiai bronzérem nyertese –, aki a minap kapta meg Izrael állam legbecsesebb kitüntetését, az Izrael-díjat, és Kutas István, a Magyar Testnevelési és Sport Tanács elnökhelyettese, a magyar sport negyvenes-ötvenes évekbeli diktátora évtizedeken keresztül őrlődött a reménytelen, a pártvezetés által tiltott szerelem darálójában.
„Kutas Pista klassz fiú volt. Magas, csinos férfi. Hogy mikor ismerkedtünk meg? Én már semmire sem emlékszem, az a jó. Szerelmes voltam, és azt hittem, ő is szeret. Egyszer megkérdeztem, miért csak titokban találkozunk, mire ő azt mondta, válófélben van, a Pártban nem néznék jó szemmel a találkozásainkat. Hittem neki.”
Viszonyuk akkor szűnt meg, amikor Kutasnak feleségül kellett vennie a titkárnőjét, mert állapotos lett tőle. Ágnes ezt akkor tudta meg, amikor felszálltak a helsinki olimpiára tartó repülőgépre.
TICHY – LEHOCZKY
Lehoczky Zsuzsa, az ünnepelt operettdíva és Tichy Lajos, a nemzet bombázója – Albert Flórián mellett az ötvenes-hatvanas évek legnagyszerűbb centere – jó öt évtizeddel ezelőtt az ország legismertebb celebpárja volt, mielőtt még ez az unásig lejáratott fogalom létezett volna. Tichy híresen jóképű férfi volt. A Honvéddal játszottak kint a helsinki VIT-en, de úgy fejbe rúgták, hogy agyrázkódást szenvedett. A szállodában feküdt a szobában. Találkozásuk történetére így emlékezik a művésznő.
– Ne haragudjon, nem pucolná meg nekem ezt a narancsot? – érdeklődött a labdarúgó, s mivel egy beteg kérését nem lehetett visszautasítani, a csinos, fiatal szubrett készségesen hámozni kezdte a mifelénk – de nem a finn fővárosban – akkor luxuscikknek számító déligyümölcsöt. Beszélgetésbe elegyedtünk, én elmeséltem Lajosnak, hogy már az Operettben játszom, ő pedig, mintegy mellékesen, megjegyezte, nemsokára megyünk haza, ha van kedve, hívjon fel. Történetesen volt kedvem hozzá, persze taktikusan kivártam pár napot, majd az osztrák–magyar után, amit a televízión néztem, s amelyet Lajos két góljával nyertünk meg 2-1-re, felhívtam. Az ürügy kézenfekvő volt, gratuláltam a két góljához. Ő elhívott vacsorázni, járni kezdtünk, elvált az első feleségétől, és 1966-ban összeházasodtunk.