Északkeleten, keleten erősen felhős lesz az ég, és arrafelé több helyen valószínű eső, zápor, elszórtan zivatar is kialakulhat. Másutt a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt, és csak helyenként számíthatunk csapadékra, egy-egy zivatarra.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma északkeleten, keleten erősen felhős lesz az ég, és arrafelé több helyen valószínű eső, zápor, elszórtan zivatar is kialakulhat. Másutt a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt, és csak helyenként számíthatunk csapadékra, egy-egy zivatarra. A sokfelé élénk északnyugati szelet időnként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 23 és 28 fok között, északkeleten 20 fok körül valószínű. Késő este 18, 23 fokra számíthatunk.
A Meteorológiai Szolgálat hét keleti és két nyugati megyére adott ki elsőfokú riasztást. Az ország északkeleti harmadában, illetve kisebb eséllyel délnyugaton kis területen valószínű zivatar kialakulása. Kiemelten a Nógrád-Hajdú, majd délután a Nógrád-Békés megye vonalában kialakuló zivatarokat intenzív csapadék, viharos szél és jellemzően kisebb méretű jég kísérheti.
Délután kis valószínűséggel ebben a térségben, illetve a délnyugati határ közelében egy-egy intenzív zivatar sem zárható ki, amelyhez 70 km/h feletti szél és jégeső társulhat.
A hidegfront szervezetünket is megviseli
Hétfőn a hajnali órákban hidegfront éri el a Kárpát-medencét. Az erre érzékenyeknél fejfájás, migrén, szédülés jelentkezhet. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet.
A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak. A test szöveteinek pH-ja enyhén lúgos irányba tolódik el, ezért vizenyősebbé, ödémásabbá válik a szervezet. Ez az ízületi fájdalmak, valamint a reumatikus panaszok fokozódását is eredményezi. Halmozottabban észlelhetők az allergiás betegségek, illetve tünetek is – írja a met.hu.