Komoly vitát kavart az a parlamenti javaslat, amelynek értelmében a jövőben nem ülhetnének polgármesterek a Parlamenti patkóban. A változtatás a következő választásokon lépne életbe. Wintermantel Zsolt egyértelműen kijelentette: Újpestet választaná.
Az index.hu elemzése főoldalon foglalkozik az önkormányzatok “kivonásával” az ülésteremből. A lépés indoka a parlament létszámának csökkentése. A terv azonban megosztja a képviselőket. A kormánypárti képviselők közül például Lázár János elfogadhatónak tartja a javaslatot. Lázár elmondta, hogy egyébként is azt tervezte, hogy 12 év után szögre akasztja a polgármesteri kabátot Hódmezővásárhelyen.
Pokorni Zoltán, és Rogán Antal XII. és V. kerületi polgármesterek egyelőre úgy nyilatkoztak, szerintük alaposabban meg kellene fontolni ezt a döntést.
Wintermantel Zsolt pedig azok táborát erősíti, akik fontosabbnak tartják az aktív szerepvállalást szűkebb pátriájuk életében. Újpest polgármestere hangsúlyozta: a jelenlegi közigazgatási struktúrában a városrész vezetését tartaná nagyobb kihívásnak, hiszen a százezres lakosságú IV. kerület önmagában az ország 13. legnagyobb települése.