10 ezer gyermek táboroztatását segíti a főváros

  •  
  •  
  •  

A budapesti önkormányzat a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került családoknak kíván segítséget nyújtani a nyári szünidőben a gyermekek felügyeletének megoldásában. Ennek jegyében 10 ezer gyermek 5 napos táboroztatására biztosítanak kedvezményes lehetőséget.

Az intézkedést a szakszervezetek kérték a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén arra hivatkozva, hogy a pandémiás helyzet miatt a munkáltatók nagyon sok helyen előre kiadták a szabadságokat, így most sok dolgozó számára komoly problémát jelent a gyerekek elhelyezése.

A főváros sport-, művészeti-, személyiség-, és készségfejlesztő, érzékenyítő, prevenciós, tehetséggondozó és felzárkóztató programok és foglalkozások szervezésének nyári napközis formában történő lebonyolításához kíván támogatást nyújtani.

 

 

A hozzájárulás olyan gyermek után vehető igénybe, aki 14. életévét 2020. augusztus 31. napjáig nem töltötte be és Budapesten állandó lakóhellyel vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik.

A Fővárosi Önkormányzat költségvetési szerve, a Mozaik Gazdasági Szervezet olyan – napközis táboroztatásban tapasztalattal rendelkező – budapesti székhelyű vagy telephelyű intézmények, szervezetek, vagy egyéni vállalkozók jelentkezését várja, akik a 2020. évre a táborozási tevékenységét az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézeténél igazoltan bejelentették.

A táborszervezők jelentkezését a taborozas@budapest.hu e-mail címre várják.

A pontos feltételek a budapesti önkormányzat oldalán olvashatóak.

, ,