2015. május 9-én az Ady Endre Művelődési Házban jelentős kulturális esemény zajlott: az Újpesti Városvédő Egyesület tagozataként működő Újpesti Civil Kórus megalakulásának 15. évfordulója alkalmából kórustalálkozót tartott. A program fővédnöke Wintermantel Zsolt polgármester volt.
Az együttesek színes, színvonalas műsorral készültek. A koncert végén minden résztvevő – majdnem százan -, a színpadon állt és Drexler Vajk vezényletével felcsendült Kodály Zoltán Esti dal című hangulatos kórusműve.
Ezzel zárult a koncert a főleg családtagokból, ismerősökből összetevődött közönség lelkes tapsától kísérve.
A kórusok tagjai a műsor után jókedvű, baráti beszélgetéssel ismerkedtek egymással. A füleki együttes meghívta a Civil Kórust egy vendégszereplésre, amit az újpestiek örömmel fogadtak el.
Somorjai Edéné
A szervezők ez úton is köszönetet mondanak Kovács Bence igazgatónak és az Újpesti Kulturális Központ munkatársainak a találkozó sikeres lebonyolításában nyújtott segítségükért.