2022-ben minden körzetben egy jelöltet állít a Fidesszel szemben az ellenzék

  •  
  •  
  •  

Megkezdődtek a hivatalos egyeztetések pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésre – írja közös közleményében a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd.

„Már az első találkozón a pártok elnökei kinyilvánították azon szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a hatalom jelöltjével szemben, és győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében” – szögezik le.

A pártelnökök megállapodtak abban is, hogy „az ország érdekében közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik”.

Az ellenzéki pártok vezetői döntöttek arról is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László személyében közös összellenzéki jelöltet állítanak.

, ,