21 évvel ezelőtti gyilkosság elkövetője akadt horogra Újpesten

  •  
  •  
  •  

Újpesten fogták el azt a férfit, aki még 1999 áprilisában meggyilkolt egy embert – adja hírül a police.hu

Az ügyet akkor nem sikerült teljes körűen felderíteni, majd két évtized alatt többször is elővették. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya 2020 őszén a nyomozás továbbfolytatásáról határozott, melynek során újabb bizonyítékok kerültek látókörükbe.

Ezek alapján került sor 2021. február 3-án arra az összehangolt rendőri akcióra, melyben a készenléti rendőrök mellett részt vett a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is. Ekkor fogták el az 52 éves K. Gábort. Azzal gyanúsítják a dunakeszi férfit, hogy egy lőfegyverrel ő ölte meg a 36 éves áldozatot egy budapesti, Karinthy úton levő albérletben.

 

 

A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, letartóztatásáról később dönt a bíróság.

Az Újpest Média érdeklődésére az ORFK megerősítette, hogy a 22 évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottját a IV. kerülteben fogták el.