22 milliós csalás gyanúja merült fel Wintermantel idejéből

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Úgy kaphatott majdnem 22 millió forintot öt év alatt az Újpesti Városgondnokságtól egy vállalkozó, hogy a kifizetett munkát szabálytalanul végezte el – értesült az Újpest Média. Szerkesztőségünk úgy tudja, az önkormányzati cég 2015 márciusában bízta meg a férfit azzal, hogy szállítsa el és kezelje a területéről begyűjtött évi közel 5 ezer tonna hulladékot.

A szerződés beton, tégla, kerámia, cserép, bitumen, vas, acél, föld, építési-bontási hulladék, lomhulladék, illetve kiselejtezett elektromos berendezések eltávolításáról és jogszabályoknak megfelelő kezeléséről szólt.

 

 

A vállalkozó a számlákhoz igazolást csatolt arról, hogy a hulladék egy engedéllyel rendelkező hasznosítóhoz került, ám idén májusban kiderült, hogy 21,8 millió forintnyi teljesítés mellett hamis tanúsítvány állhat. A Városgondnokság jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás alapos gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, és megtette ezt a hulladékhasznosító cég is.

A szabálytalan kifizetések az előző városvezetés, a korábbi polgármester idején történhettek – mutat rá Dr. Szabó Gábor, az újpesti képviselő-testület Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának elnöke. Az önkormányzati képviselő hangsúlyozza: nem ez volt az első, és feltehetőleg nem is az utolsó csontváz, amely kiesett a szekrényből.

„Az újpesti adófizetők nevében köszönöm a Városgondnokság munkatársainak, hogy felfedezték: szabálytalanság állhat közel 22 millió forint kifizetése mögött” – tette hozzá.